Rövidpályás úszó Eb - Jakabos nem indul, végleges a magyarok programja

Sport, 2017.12.12

Sérülés miatt Jakabos Zsuzsanna nem indul a szerdán kezdődő koppenhágai rövidpályás úszó Európa-bajnokságon.

A Magyar Úszó Szövetség keddi közleménye szerint a 28 éves versenyző derékbecsípődése nem jött rendbe, így nem is utazott el a csapat után.

Egy nappal a verseny előtt a magyarok véglegesítették programjukat: a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka nyolc számban áll rajthoz, mivel úgy döntött, kihagyja a 400 méteres gyorsúszást.

Az előzetesen megadottakhoz képest Bernek Péter a 200 méter hátat és a 200 méter gyorsot hagyja ki, míg Gyurta Gergely csak a 400 méter vegyesre koncentrál, ezért elköszönt a 400 és az 1500 méter gyorstól. Emellett a mezőny legfiatalabbja, Nagy Réka sem indul 400 vegyesen, Dudás Dániel 50 háton, Verrasztó Evelyn pedig 100 gyorson.

"Elég népes a konkurencia, ennek ellenére bízom a csapatban: úgy látom, mindenki jól felkészült, van egy sor esélyesünk, azaz szép napok várhatnak ránk - mondta Sós Csaba szövetségi kapitány. - Külön érdeklődéssel figyelem a nyáron felbukkant fiatalok teljesítményét, valamint Kapás Boglárkát és Kenderesi Tamást. Ők az olimpia után tompábbak voltak a nyáron, érthető módon, viszont azóta nagyon komolyan feljöttek, és kifejezetten jó előérzetem van velük kapcsolatban."
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!