Salamon Ferenc: az elmúlt 70 év tanulsága a küzdőképesség

Sport, 2020.06.16

A vízilabdában eltöltött évtizedek tanulságairól és sportdiplomáciai sikerekről is beszélt az M1 aktuális csatornán Salamon Ferenc, aki nemrégiben ünnepelte 90. születésnapját.

A sportág halhatatlanjai (International Swimming Hall of Fame) közé tavaly beválasztott szakember elmondta, a közel 70 év tanulsága számára a küzdőképesség, a vereségből való felállás, és hogy sosem szabad feladni.

"Egyik első ob I-es mérkőzésemen az egyik ellenféltől kaptam egy nagy pofont. Az edzőm azt tanácsolta, ha a bíró nem néz oda, vágjam orrba az illetőt. Ha megteszed, tudni fogják, hogy veled nem lehet ilyet büntetlenül megcsinálni, mondta, én pedig megtettem. Később sosem volt ebből probléma" - mesélte Salamon Ferenc, aki 1946-tól húsz éven át játszott az élvonalban, mindvégig az MTK-t erősítve.

Sportvezetőként tíz olimpián vett részt, egyik legnagyobb diplomáciai sikerének azt tekinti, hogy a magyar válogatott ott lehetett az 1988-as szöuli játékokon, előzőleg ugyanis sikerült megváltoztatni a kvalifikáció menetét.

"Az élet olyan, mint a bicikli: ha nem hajtasz, felborulsz. Állandóan mozgásban kell lenni, és egészségesen kell élni" - összegezte életfilozófiáját.

Salamon Ferenc hosszú ideig tevékenykedett a FINA és a LEN technikai bizottságában, és jelenleg is tagja a FINA Masters bizottságának. Emellett a Szent János Kórház főorvosa is, orvosi és szakmai kiadványai rendszeresen megjelennek a FINA Magazinban.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!