Supka: a korábbi két alkalommal sikeres volt a munka a Honvédnál

Sport, 2017.12.12

Supka Attila megtiszteltetésnek nevezte, hogy George F. Hemingway klubtulajdonos harmadszor is rá gondolt a Budapest Honvéd labdarúgócsapatának vezetőedzői posztjával kapcsolatban.

"Mindkét közös munkánk eredményes volt. Az első alkalommal Magyar Kupát nyertünk, de a másodiknál is kivívtuk a nemzetközi kupaszereplést" - mondta az M4 Sportnak a korábbi kispesti szerepvállalásáról az 55 éves tréner, aki az NB II-es Szeged 2011 vezetőedzői posztjáról mondott le, hogy ismét a Honvéd kispadján üljön.

Supka kifejtette, "masszív" keret áll a rendelkezésére, amely az előző idényben Marco Rossi vezetésével bebizonyította, hogy jó eredményeket tud elérni. Abban reménykedik, hogy hasonlóan eredményes tud lenni, mint az olasz tréner volt - tette hozzá. Megjegyezte, hogy több játékost személyesen ismer a keretből.

Az OTP Bank Ligában jelenleg negyedik helyezett bajnokcsapat eddigi vezetőedzőjét, a holland Erik van der Meert szombaton menesztették, miután a gárda 1-0-ra legyőzte hazai pályán a Paksot. A május 28-án érkezett szakemberrel nyolc győzelmet aratott a Honvéd, emellett négy döntetlenje és hét veresége van, a Magyar Kupában pedig nyolcaddöntős.

Supka Attila előbb 2006 és 2008 között, majd 2011-2012-ben ült a kispesti csapat kispadján, 2007-ben nyert Magyar Kupát a csapattal. A mostani szerződése 2019. június 30-ig szól.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!