Szabadtéri edzőparkkal bővült a BVSC-Zugló Szőnyi úti sporttelepe

Sport, 2018.06.20

Egy új, 175 négyzetméteres szabadtéri edzőparkkal bővült a BVSC-Zugló Szőnyi úti sporttelepe.

A szerdai ünnepélyes átadón Sárfalvi Péter utánpótlás-nevelésért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár kijelentette: az elkészült kültéri kondipark nemcsak az élsportot, hanem a szabadidősportot is szolgálja majd, s bízik abban, hogy a fejlesztés hatására a környéken lakók közül is egyre többen kapnak kedvet a sportoláshoz, amely az egészségmegőrzés legjobb eszköze.

A tízmillió forintos beruházás felét a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács biztosította. Hatala József, a tanács elnöke hangsúlyozta: a sportnak az ifjúságnevelésben is fontos szerepe van, hiszen segít abban, hogy a fiatalok ne legyenek bűncselekmények elkövetői, vagy ne váljanak azok áldozataivá, ezért is támogatták a kondipark megépítését.

Szatmáry Kristóf, a BVSC-Zugló elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy az elmúlt négy-öt esztendőben évről évre tudták fejleszteni az egyesület Szőnyi úti sporttelepét, s a beruházások összértéke mára elérte a 2,5-3 milliárd forintot. A sportvezető örömmel állapította meg, hogy a Zuglói Önkormányzat és a sportért felelős államtitkárság mellett a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanácsban egy újabb együttműködő partnerre találtak.

Hajnák Mihály, a klub ingatlanfejlesztési vezetője az MTI-nek elmondta: a fejlesztésekkel párhuzamosan eddig több mint 3000 négyzetméterrel bővült is a klub sporttelepének területe, s az edzőpark is olyan helyen épült meg, amely korábban a MÁV Hídépítő Kft. tulajdonában volt, de már évek óta nem használták.

Az átadó után Szatmáry Kristóf és Sárfalvi Péter elismeréseket nyújtott át a klub - az elmúlt egy év hazai és nemzetközi versenyein - kiemelkedő eredményeket elért sportolóinak, valamint az őket felkészítő edzőknek. Többek között Korpási Bálint birkózó, Verrasztó Evelyn úszó, Lovassy Krisztián kerékpározó és Pusztai Liza vívó is díjat vehetett át.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!