Szabó Tünde: a mostani tanévtől a SIOSZ a Sportiskolai program lebonyolítója

Sport, 2018.10.19

A sportállamtitkárság együttműködést kötött a Sportiskolák Országos Szövetségével (SIOSZ), ennek értelmében a 2018/19-es tanévtől a SIOSZ a hivatalos lebonyolítója a Sportiskolai programnak - mondta Szabó Tünde sportért felelős államtitkár Nyíregyházán a Bujtosi Uszoda pénteki alapkőletételén.

A sportvezető hangsúlyozta, a hazai utánpótlás-nevelés célja változatlanul az, hogy a tehetséges gyermekek számára - az ország bármely pontján - biztosított legyen a versenysport, a színvonalas edzés, s azok feltételei.

"Azért dolgozunk, hogy utánpótlás sportolóink minél fiatalabb korban szakképzett edzőkkel, jól felszerelt létesítményekben edzhessenek, olyan szakmai lehetőségekhez jutva, amelyek elősegítik tehetségük kibontakoztatását" - mondta Szabó Tünde, aki szerint ezt a célt hatékonyan szolgálja az az átfogó utánpótlás-nevelési stratégia, melyben hatévestől egészen 23 éves korig anyagilag és szakmailag is támogatja a kormány a gyermekek, fiatalok sportpályafutását.

Megjegyezte, hogy ennek első eleme a Sportiskolai program, mely szerinte stabil alapja a hazai utánpótlás struktúrának, s annak működtetése a sporttörvény tavaly hatályba lépett módosításával, a sportért felelős államtitkárság hatáskörébe került.

"Ezzel egyidejűleg megvizsgáltuk a program közel tízéves működését és a gyakorlati tapasztalatok alapján megállapítottuk, hogy szükséges a rendszer újragondolása, illetve átalakítása" - jelentette ki Szabó Tünde, akinek indoklása szerint a "fejkvóta" alapú pénzügyi támogatási rendszer nem követte az elmúlt évek változásait a sport területén, kevésbé volt ösztönző jellegű. Az új finanszírozási struktúra, a sportiskolai támogatások hatékonyabban szolgálják a program célkitűzéseit, a sportszakmai feladatok megvalósítását, s a sportiskolai rendszer szereplőinek érdekei is fokozottabban érvényre juthatnak benne.

"Természetesen ez a munka folyamatos és elképzelhetetlen az érintett létesítmények bevonása nélkül, ezért együttműködési megállapodást kötöttünk a Sportiskolák Országos Szövetségével a program működtetésével összefüggő feladatok ellátása érdekében" - mondta az államtitkár.

Az együttműködés keretében a SIOSZ, mint a sportiskolák országos, általános hatáskörrel működő érdekképviseleti szervezete, felelős a sportiskolai feladatellátáshoz kapcsolódó költségvetési támogatási rendszer hatékony lebonyolításáért, és szakmai kapcsolatot tart mind a sportiskolákkal, mind a sportállamtitkársággal. Ezen felül javaslatot tesz a program szakmai tartalmával, koncepcionális fejlesztési irányaival kapcsolatban, valamint elősegíti a szakmai párbeszédet és ellátja az intézmények érdekképviseletét.

A pénteki alapkőletételen elhangzott, hogy az új nyíregyházi uszoda csaknem 2,5 milliárd forintból épül meg, s a létesítmény elsősorban a vízilabda utánpótlás-nevelést szolgálja majd.

Az építkezés előkészületei 2016-ban kezdődtek az önkormányzat és az Aqua Sport Egyesület együttműködésében, a megvalósításra a jelenleg a vízilabda ob II-ben szereplő egyesület nyújtott be pályázatot a Magyar Vízilabda Szövetséghez. A beruházás hetven százalékban a társasági adóból (TAO) befolyt összegekből, valamint az állam által biztosított 750 millió forintos önerőből valósulhat meg a tervek szerint 2019 szeptemberére.

A Continental Aréna mellett épülő uszodában kialakítanak egy szabványos, ötvenméteres, tízpályás, 220 centiméter mély versenymedencét, egy 25 méteres tanmedencét, megépül a 250 férőhelyes galériás nézőtér, helyet kapnak az épületben a sportolói, bírói, edzői öltözők, valamint a hozzájuk tartozó vizesblokkok, az orvosi szoba, valamint az egyéb kiszolgáló helyiségek.

A komplexum alkalmas lesz hazai és nemzetközi, regionális felnőtt és utánpótlás vízilabda-mérkőzések, úszó- és szinkronúszó versenyek, edzőtáborok megrendezésére, illetve a környék iskolásainak és óvodásainak úszásoktatását is biztosítja.

Az eseményen Szabó Tünde azt mondta: a nyíregyháziak nagy álma volt egy fedett uszoda megépítése, amely kiszolgálja az utánpótlás-nevelést, a verseny- és a szabadidősportot. A TAO-támogatással kapcsolatban elmondta, ez a támogatási forma már mintegy háromszáz létesítmény építéséhez és fejlesztéséhez járult hozzá szerte az országban.

A pénteki eseményen részt vett Vári Attila, a Magyar Vízilabda Szövetség szeptember végén megválasztott új elnöke is.

Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere arról beszélt, meghatározó beruházás indult el a belváros szélén, a Continental Aréna és az új jégpálya közvetlen szomszédságában. Megjegyezte, az épülő uszoda építését és későbbi használatát korszerű infrastruktúra, négysávos út és korszerű közműhálózat szolgálja ki.

(FOTÓ)
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!