Gyermekként szinte minden labdajátékot nagyon szeretett, a röplabda viszont 14 éves koráig a látókörébe sem került, mindaddig, amíg az édesapja - aki a középiskolai testnevelőtanára is volt - az ügyessége miatt az akkor NB II-es Szolnoki Dózsa edzéseire nem invitálta.

Egy-két év alatt oszlopos tagja lett a csapatnak, majd a honvédségi évei után Kecskemétre került, ahol bevallása szerint élete talán legmeghatározóbb szakmai fejlődésén ment keresztül, ugyanis a magyar röplabdasport legnagyobb egyéniségei közül ketten, Dunszt Ferenc és Beregszászy Szabolcs a szárnyai alá vették. "Másfél év alatt nagyon sokat léptem előre, akkor döntöttem el, hogy a röplabda lesz a sportágam" - emlékezett Nyári Sándor, aki a kerek évforduló alkalmából adott interjút az MTI-nek.

Nagy lehetőségként tekintett a Csepel SC invitálására, így 1969-ben a fővárosba költözött. "Magam sem hittem el, hogy a nemzetközileg is magasan jegyzett klub, a magyar bajnokcsapat keresett meg, hiszen a kihívás óriási volt. Európa akkori legjobb játékosa, az elképesztő kvalitásokkal megáldott Buzek László körül nagyszerű csapatot alkottunk. Mindnyájan zongoracipelők voltunk, de valószínűleg Európa egyik legértékesebb zongoráját cipelhettük" - idézte fel Nyári.

Miután 1973-ban hazatért Szolnokra az anyaegyesületéhez, kisebb vihart kavart, ugyanis játékosedzőként két-három év alatt az NB I-be akarta juttatni csapatát, de ez néhány öregedő társának nem nagyon tetszett. "Több-kevesebb sikerrel megvívtam a magam csatáit. Két év múlva az élvonalba kerültünk, majd stabilizáltuk a szolnoki első osztályú röplabdát."

Mivel később úgy érezte, nincs igény az előrelépésre, 1980-ban ismét váltott. "Családi okok mellett a kihívás szólt Szeged mellett, hiszen ismét egy másodosztályú középcsapatnál kellett nagyot alkotom. Két év múlva sikerült is feljutnunk. Soha, sehol olyan befogadóképes, bennem annyira megbízó közegben nem dolgoztam, mint Szegeden. A városvezetők, a szponzorok érezték bennünk a lehetőséget, és folyamatosan támogatták az egyébként is felfelé ívelő csapat munkáját" - mondta.

Az 1986-os bajnoki bronz volt a sikersorozat első érmes helyezése, majd 1990-től 11 éven át folyamatosan a dobogón végeztek a Magyar Kupában és az Extraligában is. "Kiváló munkatársak és utánpótlás-nevelők nélkül bizonyára nem érhettük volna el ezeket a nagy sikereket" - szögezte le.

Nyári hangsúlyozta, természetesen nagyon boldoggá tették a sikerek, de soha nem gondolta magáról, hogy a nagy menetelés közepette nem követ el hibákat, amelyekkel esetleg megbánt másokat. "A farkasok vezére akartam lenni, de nem a vezérek farkasa. Mindig bosszantott, ha olyan segítők sodródtak mellém, akik eszköznek tartottak egy cél eléréséhez. Sokkal jobban szerettem azokat a támogatókat, akik alkalmasnak tartottak arra, hogy önállóan megvalósítsam az ő háttérelképzeléseiket" - vallott edzői és vezetői filozófiájáról.

A szegedi sikerek kapcsán többször érte az a megtiszteltetés, hogy az év legjobb edzőjének választották a sportágban, majd 1996-ban a magyar válogatott szövetségi kapitányává nevezték ki. "A szakma úgy tartotta azokban az időkben, a sikereim nagy része abból adódik, hogy hazardőr vagyok. Ezt igazolandó, a magyar bajnoki címért folytatott küzdelmekben két legnagyobb riválisunk edzőjét, a kaposvári Demeter Györgyöt és a csepeli Oláh Jánost hívtam a válogatotthoz edzőtársként. Elismertük egymás szakmai felkészültségét és félretettük a klubérdekeket. A férfi röplabda-szakágunk óriásikat lépett az európai mezőnyben, nem utolsósorban a játékosok rendkívül szerencsés és tehetséges generációjának köszönhetően."

A nemzeti együttes 2001 nyarán - 18 év után - kijutott az Európa-bajnokságra, de a nagy sikert követően, még a tornát megelőzően a kapitány lemondott és távozott. Mint kifejtette, nagyon szép, de nagyon hosszú volt az a hat év, amikor együtt dolgozhatott a legjobb magyar röplabdázókkal.

"Nagyon nehéz volt - elsősorban fejben - összegyúrni az akkor már külföldön játszó, a sportági viszonylatokban rendkívül jól megfizetett légiósainkat, illetve az itthon sikeres, de szerényebben kereső húzóembereket. Küldetésnek éreztem, s megszállottként olykor erőszakosan törtettem a cél felé, de belefáradtam. Néha úgy éreztem, már semmi újat nem tudok hozzátenni a munkához. Ahogyan a kitűzött célt teljesítettük, azonnal megfogalmazódott bennem, hogy most kell felállni" - indokolta elhatározását.

A válogatott körüli kritikus, szegényes körülmények mellett döntően befolyásolta a szövetségi kapitány lemondását, hogy szegedi klubcsapata a főtámogató kivonulása miatt kilátástalan helyzetbe került. "Egy-két éves vesszőfutás után letettem a lantot. Akkor még úgy tűnt, végleg" - idézte fel a keserű időszakot.

Miután 2008 elején ismét Budapestre költözött, a BSE kérte fel vezetőedzőnek. "Hátborzongatóan érdekes kihívás volt, és többen is megkérdőjelezték, hogy több év kihagyás után, a női mezőnyt közelről soha nem látva miért veszem a bátorságot, hogy leülök az egyik legjobb magyar csapat kispadjára. Gondoltam, biciklizni 12 éves koromban megtanultam, és még soha nem estem el. A hiúságom és a lelkesedésem a régi, úgyhogy belevágok a feladatba" - mesélte Nyári, aki két évet töltött a BSE-nél, amellyel két bajnoki címet és egy Magyar Kupát nyert.

A tapasztalt edző a 2000-es évek eleje óta szakkommentátorként rendszeres szereplője a televíziós röplabda-közvetítéseknek, már öt különböző csatornánál megfordult. "Nagy megtiszteltetés, hogy folyamatosan keresnek. Próbálok megfelelni a szakma elvárásainak, valamint annak a ténynek, hogy nekem egy küldetésem van: amíg szükség van rám, addig a röplabdát kívánom szolgálni és népszerűsíteni."