TV műsor

Több mint 190 ezer dollárért kelt el Michael Jordan sportcipője

Sport, 2017.06.11

Rekordot jelentő összegért, 190 373 dollárért (52,4 millió forint) kelt el a korábbi kosárlabdázó világklasszis, Michael Jordan sportcipője egy aukción.

"A rekordár a bizonyíték arra, hogy a kosárlabda emléktárgyainak piacán Michael Jordannel senki nem veheti fel a versenyt" - mondta Dan Imler, a cipőt értékesítő SCP aukciós ház alelnöke. Az internetes licitálás május 24-én kezdődött, és vasárnap reggelig tartott.

Az ESPN beszámolójából kiderül, hogy a sportcipőt Jordan az 1984-es Los Angeles-i olimpia döntőjében viselte. A házigazda amerikai együttes 95-65-re győzte le Spanyolországot, az aranyérmes gárda kulcsembereként Jordan húsz pontot szerzett. Az általa dedikált cipőket egy akkor már visszavonult kosaras, Gail Goodrich 11 éves fia szerezte meg, aki a mérkőzés egyik labdaszedője volt.

A cipő érdekessége, hogy még Converse márkájú. Jordan ennek a gyártónak a termékeit az egyetemi évei alatt használta, viszont az olimpia után egy hónappal szerződést kötött a Chicago Bulls csapatával, míg cipőszponzora a Nike lett. Utóbbi ötször annyi pénzt ajánlott neki, mint a Converse, plusz a forgalom után további százalékot.

A használt cipők árverésén az eddigi csúcsot szintén Jordan tartotta. Négy évvel ezelőtt 104 765 dollár fizettek azért a lábbeliért, amelyet az 1997-es NBA-döntő ötödik mérkőzésén viselt. Akkor betegen 38 ponttal vette ki a részét a Utah Jazz kétpontos (90-88) legyőzéséből.
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!