Több mint négyszázan állnak rajthoz szombaton a Vasi Vasemberen

Sport, 2017.07.05

Több mint négyszázan állnak rajthoz szombaton a Vasi Vasember triatlonversenyen, amelyet 33. alkalommal rendeznek meg Szombathelyen.

Az esemény szerdai sajtótájékoztatóján Jerse András versenyigazgató elmondta, a pénzdíjas verseny 1500 méter úszásból, 40 kilométer kerékpározásból és 10 kilométer futásból áll, amelyre idén először limitált időkeret, 3,5 óra áll rendelkezésére az indulóknak.

Hozzátette, az úszó távot a szombathelyi Csónakázó tó szigetét megkerülve, a kerékpározást a Szombathely-Nárai-Pornóapáti-Horvátlövő-Vaskeresztes-Felsőcsatár-Narda-Torony-Sé-Szombathely útvonalon, a futást pedig a Vasi Skanzenen áthaladva teljesíthetik a versenyzők.

Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere azt hangsúlyozta, hogy a triatlonversenyeknek komoly hagyományai vannak a városban, ugyanis az első olyan versenyt, amelyben úszás, kerékpározás és futás is szerepelt, 1984-ben rendezték a vasi megyeszékhelyen. Emlékeztetett arra is, hogy 1889-ben Szombathelyen alakult meg a Magyar Kerékpáros Szövetség.

Prugberger Emil, a Vasi Triatlon Szövetség elnöke a tömegsport és az egészséges életmód fontosságát hangsúlyozta, szerinte ezek népszerűsítését szolgálja a nagy hagyományokkal rendelkező viadal. Kohuth Viktor, a főszponzor VASIVÍZ Zrt. vezérigazgatója pedig azt emelte ki, hogy a verseny lebonyolítását az anyagi segítségen túl párakapuk felállításával és vízvételi helyek létesítésével segítik.

Az eddigi összes, szám szerint 32 Vasi Vasemberen induló Garami Árpád kifejtette, noha minden versenyen sikeresen célba ért, mindig kihívásnak tekinti a részvételt. Hangsúlyozta, a szombathelyi triatlonverseny mindig is az amatőrökről szólt, a hozzá hasonló amatőrök versenye.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!