Tolvanen marad a magyar jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya

Sport, 2018.06.19

Jarmo Tolvanen, a magyar jégkorong-válogatott finn szövetségi kapitánya kedden egy évvel meghosszabbította szerződését.

A magyar szövetség honlapjának beszámolója emlékeztet rá, hogy Tolvanen egy éve irányítja a nemzeti csapatot, amely közel állt a feljutáshoz az áprilisi, hazai rendezésű divízió I/A világbajnokságon.

A finn szakvezető szerződéshosszabbítása azt jelenti, hogy a jövő évi, kazahsztáni tornára is ő készíti fel a válogatottat.

"A döntésemben a legnagyobb szerepet az játszotta, hogy jól érzem magamat Magyarországon, lelkes emberekkel dolgozhatok együtt. Nagy tervek vannak, történnek változások, és látható a magyar hoki fejlődése, de végső soron az emberek, a játékosok, edzők, vezetők, szurkolók jelentették a döntő tényezőt" - nyilatkozta a 62 éves edző.

Hozzátette, az előző idényben tettek egy lépést előre, de a következő lépés, a következő szezon nagy kihívást jelent.

"Ezzel együtt jó érzésem van a jövőt illetően. Megvan bennünk a potenciál, hogy fejlődjünk, még több tehetséges játékos szerepelhet majd nemzetközi színtéren, és tudjuk, hogy az A csoportos mezőny szintje egyre közelebb kerül" - vélekedett Tolvanen.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!