Torna Eb - Berki lólengésben ezüst-, Dévai ugrásban bronzérmes

Sport, 2017.04.22

Berki Krisztián lólengésben ezüst-, Dévai Boglárka ugrásban bronzérmes lett a tornászok Kolozsváron zajló Európa-bajnokságán, szombaton.

A hatszoros Európa-bajnok Berki a selejtező után a döntőben is a 6,2-es kiinduló pontszámú gyakorlatát mutatta be. Produkciója ezúttal is remek volt, a zsűritől 15,200 pontot kapott, ezzel aranyérmet nyert volna, de mivel háromtizedes büntetéssel - úgynevezett semleges levonással - sújtották, az így kialakult 14,900 pont csak az ezüsthöz volt elég számára.

A 2012-es londoni olimpia bajnokát azért büntették meg, mert nem kezdte el harminc másodpercen belül a gyakorlatát. Mivel csupán két-három másodperccel lépte túl az előírt időhatárt, Sóvágó Lajos szövetségi kapitány szóbeli óvással élt, amit elutasítottak, de a magyar küldöttség írásban is fellebbezett a döntéssel szemben. A felvételek visszajátszása alapján biztossá vált, hogy az indítóóra és a gyakorlat idejét mérő óra nem volt szinkronban. A szervezők magyarázata szerint mindez a televízió-közvetítés miatt történt.

A szakvezető az M4 Sportnak elmondta, amennyiben a második óvásukat is elutasítják, további lépéseket tesznek és jogi útra terelik az ügyet.

Az M4 Sportnak Berki úgy nyilatkozott, elégedett a gyakorlatával, örül az újabb éremnek, de szeretett volna nyerni. "Boldog vagyok, mert egy mélypontról jöttem vissza, és újra itt vagyok a dobogón, amire nem sokan képesek" - fogalmazott az UTE tornásza.

A büntetéséről elmondta, szokatlanul gyorsan szólították, és csak a gyakorlata végrehajtása után vette észre, hogy három tizedet levontak tőle időtúllépés miatt.

"Ilyen hibát még életemben nem követtem el" - mondta önkritikusan.

Berkinek pályafutása során ez a harmadik Európa-bajnoki ezüstérme. Az előző két kontinensviadalon sérülése miatt nem indult, 2013-ban és 2014-ben pedig egyformán másodikként zárt.

A nők ugrásdöntőjében a brit Ellie Downie-t harmadikként szólították, és két gyakorlatának bemutatása után átvette a vezetést. Őt követte a szombathelyi Haladás VSE 17 éves versenyzője, Dévai Boglárka, aki egészen az utolsóként szólított francia Coline Devillard produkciójáig a második volt, végül egy helyet hátracsúszott.

Ezen a szeren magyar tornásznő legutóbb 1998-ban állt dobogón kontinensviadalon. A döntő másik magyar résztvevője, Kovács Zsófia hatodikként zárt.

Dévai pénteken egyéni összetettben 24. lett, míg Kovács ezüstérmet nyert.

A szombati program folytatásában Kovács a felemáskorlát döntőjében is érdekelt volt, de volt egy komoly rontása - leesett a szerről -, így a hatodik lett.


Eredmények:

férfiak:

-------

lólengés:
1. David Beljavszkij (Oroszország) 15,100 pont
2. Berki Krisztián 14,900
3. Harutyun Merdinyan (Örményország) 14,833


talaj:
1. Marian Dragulescu (Románia) 14,500 pont
2. Dmitrij Lankin (Oroszország) 14,466
3. Alexander Shatilov (Izrael) 14,400


gyűrű:
1. Eleftherios Petrounias (Görögország) 15,433 pont
2. Courtney Tulloch (Nagy-Britannia) 15,066
3. Igor Ragyivilov (Ukrajna) 15,033


nők:

---

ugrás:
1. Coline Devillard (Franciaország) 14,466 pont
2. Ellie Downie (Nagy-Britannia) 14,350
3. Dévai Boglárka 14,316
...6. Kovács Zsófia 14,199


felemáskorlát:
1. Nina Derwael (Belgium) 14,633
2. Jelena Jeremina (Oroszország) 14,300
3. Ellie Downie (Nagy-Britannia) és
Elisabeth Seitz (Németország) 14,133
...6. Kovács Zsófia 13,100
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!