Torna ob - Kardos Botond és Al-Salty Dália nyerte az egyéni összetettet

Sport, 2017.09.01

Kardos Botond és Al-Salty Dália nyerte az egyéni összetett versenyt a Budapesten zajló torna országos bajnokság első, pénteki napján.

A férfiak mezőnyében Dudás Norbert lett a második, Vida Kornél pedig a harmadik.

Kardos Botond elmondta, némileg fáradtnak érezte magát, ettől függetlenül élvezte a versenyt, bár talajon és lovon rontott.

"A többi szer már megvolt, össze tudtam szedni magamat, így nyertem. A korlát sikerült a legjobban, mert ott beépítettem egy új elemet, és az is megvolt" - idézi Kardost a magyar szövetség beszámolója.

Sóvágó Lajos, a férfiválogatott szövetségi kapitánya sem elégedett, mert sok volt a rontás a mezőnyben.

"Mindez az edzésmunkára vezethető vissza, és a gyakorlatokban is voltak új elemek, de ez nem mentség egy hónappal a világbajnokság előtt. Nagyobb figyelmet kell szentelni az elkövetkező idő munkájára" - magyarázta a szakvezető, aki szerint Kardos megérdemelten nyerte az ob-t.

A nőknél Al-Salty Dália mögött az Európa-bajnoki bronzérmes Dévai Boglárka állhatott a dobogó második, Sági Inez pedig a harmadik fokára.

Draskóczy Imre, a női válogatott szövetségi kapitánya úgy értékelt, Al-Salty kiegyensúlyozottan, rontás nélkül versenyzett. "Magabiztos és megbízható tornát mutat be, nagyon örülök, hogy rá ilyen stabilan lehet számítni. Kovács Zsófia bokasérülés miatt nem tudott összetettben indulni, csak három szeren versenyzett, Böczögő Dorina pedig vállsérülése miatt nem tudott indulni a viadalon" - tette hozzá.

Az egyéni összetett verseny mindkét nem esetében selejtező is volt a szombati és a vasárnapi szerenkénti finálékra.


Eredmények,

országos Bajnokság, egyéni összetett:

férfiak:

-------
1. Kardos Botond (Vasas SC) 77,600 pont
2. Dudás Norbert (FTC Ybl Tervező) 76,150
3. Vida Kornél (BHSE) 74,350

női:

---
1. Al-Salty Dália (Józsefvárosi TE) 49,800 pont
2. Dévai Boglárka (Szombathelyi SI) 48,600
3. Sági Inez (KSI SE) 44,500
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!