Tour de Hongrie - Kusztor Péter csapata, a Novo Nordisk is indul

Sport, 2020.01.10

A Kusztor Pétert foglalkoztató Novo Nordisk indul a Tour de Hongrie-n - számolt be pénteken az országúti kerékpáros körverseny honlapja.

Az ötnapos magyar körversenyen május 13. és 17. között minden eddiginél erősebb mezőny vesz részt, mivel a Tour de Hongrie két nappal azt követően rajtol, hogy Magyarországon rendezik május 9. és 11. között a Giro d'Italia első három szakaszát.

Az amerikai prokontinentális Novo Nordisk - amelynek valamennyi versenyzője cukorbeteg - már a hetedik csapat, amelynek hivatalos a részvétele a magyar körversenyen. Közülük kettő World Tour-istálló: a világbajnok Mads Pedersen csapata, a Trek-Segafredo, illetve a Peák Barnabással a soraiban induló Mitchelton-SCOTT.

Ott lesz a mezőnyben a prokontinentális szintű csapatok közül a 2018-as győztes Manuel Bellettit foglalkoztató Androni Giocattoli-Sidermec, a dán Riwal Readynez, valamit az orosz Gazprom-RusVelo is. Biztosan indul a 41. Tour de Hongrie-n Alberto Contador kontinentális csapata, a Kometa-Xstra Cycling Team is, amelynek két magyar kerékpárosa van: a tavalyi összetett másodikja, Dina Márton, illetve Fetter Erik.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!