Tour de Hongrie - Ausztrál siker a prológon, Szalontay második

Sport, 2017.06.27

Az ausztrál Scott Sunderland nyerte a 38. Tour de Hongrie kerékpáros körverseny keddi, szombathelyi prológját, amelyen a tavalyi egyéni időfutam győztese, Szalontay Sándor második lett.

A Fő téren rendezett, 1 kilométeres etapon sokáig a hetedikként rajtolt Daniel Jaramillo vezetett 1:05.25 perces idejével, mely hat századdal volt jobb Szalontay tavalyi eredményénél. A kolumbiai versenyzőnél először a dél-afrikai Nicholas Dlamini tudott jobbat tekerni, aki 1:04.27-tel állt az élre.

A belvárosban a felhős időben is nagy számban gyűltek össze az érdeklődők, akik ezt követően azt láthatták, hogy a pályakerékpáros Szalontay toronymagasan átvette a vezetést (1:03.69) Dlaminitől. Hazai szakaszsikert azonban nem ünnepelhettek, miután Sunderland gyorsabb tudott lenni (1:02.99 perc), viszont a harmadik helyet is magyar kerekes, a pénteki időfutam ob-n ezüstérmes Peák Barnabás (1:04.16 perc) szerezte meg.

"Sikerült közel két másodperccel megjavítanom a tavalyi időmet, ez engem is meglepett" - nyilatkozta az MTI-nek Szalontay Sándor, hozzátéve, hogy az időjárás is jobb volt mint egy évvel korábban, de erősebb is volt tavalyi önmagánál. A magyar sportoló azt is elmondta, hogy szerinte a prológgyőztes, csapatban világbajnok ausztrállal a hét további részében is komolyan számolni kell a sprintbefutóknál.

"Egy ilyen embert, aki itt 1:02-es időt ment, nem nagyon tudják majd megfogni" - mondta.

Peák Barnabás elégedetten nyilatkozott a nap végén.

"Összejött a dobogós helyezés és a fehér trikó is, ezeknek nagyon örülök" - utalt a legjobb U23-as versenyző megkülönböztető mezére, amelyet szeretne megtartani a viadal végéig, de tisztában van azzal, hogy ez nagyon nehéz lesz, mert sok a kiváló fiatal a mezőnyben.

"Emellett jó szakaszeredményekért hajtok, és talán a legjobb magyarnak járó mezért is versenybe szállhatok majd" - mondta.

Eredmény:

prológ, Szombathely, egyéni időfutam, 1 km:

--------------------------------------------
1. Scott Sunderland (ausztrál, IsoWhey Sports SwissWellness) 1:02.99 perc
2. Szalontay Sándor (Bátorfi-Trek Team) 1:03.69
3. Peák Barnabás (KONTENT-DKSI Cycling Team) 1:04.16


A 751 kilométeres viadalon szerdán a Keszthely és Zalaegerszeg közötti 145 kilométer megtétele vár a 18 csapat 106 versenyzőjére, akik 25 országból érkeztek.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!