Tour de Hongrie - Elrajtoltak Karcagról a 38. körverseny negyedik szakaszának résztvevői

Sport, 2017.07.01

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter köszöntötte szombaton a Tour de Hongrie nemzetközi országúti kerékpárverseny negyedik, Karcag és Miskolc közötti 177 kilométeres szakaszának 93 indulóját.

A politikus a rajt előtt elmondta: kemény kihívás előtt állnak a versenyzők, akik biztosan meg tudnak majd küzdeni a szembeszéllel is. Szólt arról, hogy igazi kerékpáros társadalom a karcagi, mintegy harminc évvel ezelőtt egy váltó nélküli kerékpárral egy nap alatt ő maga is megtette ezt a távot testvérével. Dobos László, Karcag polgármestere elmondta: büszkék arra, hogy negyedik alkalommal érinti Karcagot a Tour de Hongrie mezőnye. A 4. szakaszt Kovács Sándor, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés elnöke indította. Az eseményen elhangzott, hogy a 93 fős mezőny számára a legnehezebbnek a Bükkszentlászló és Bükkszentkereszt közötti szakasz ígérkezik. A magyar kerékpáros körverseny, a 38. Tour de Hongrie Szombathelyen prológgal rajtolt június 27-én, majd a Keszthely, Zalaegerszeg, Velence, Siófok, Paks, Cegléd, Karcag, Miskolc, Jászberény útvonalon ér el vasárnap Budapestre. A résztvevőkre a hat versenynap alatt tíz megyét érintve 751 kilométer teljesítése vár. A vasárnap záruló viadal utolsó, 5. szakaszán a Jászberény és Budapest közötti 112 kilométer megtétele vár a mezőnyre.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!