Tour de Hongrie - Vihar miatt félbeszakították a versenyt az első szakaszon

Sport, 2017.06.28

Heves vihar miatt félbeszakították a 38. Tour de Hongrie kerékpáros körverseny első szakaszát szerdán.

A mezőny a keddi, szombathelyi 1 kilométeres prológ után Keszthely és Zalaegerszeg között egy 145 kilométeres etapnak vágott neki. A szakasz elején több sikertelen szökési kísérlet történt, majd egy tízfős csoport végül el tudott lépni a rossz útviszonyok miatt defektek által is hátráltatott mezőnytől, s folyamatosan növelte az előnyét. A rendkívül erős, orkán erejű szél és a heves eső következtében azonban mintegy 65 kilométerrel a cél előtt félbeszakították a versenyt.

Eisenkrammer Károly, a verseny főszervezője az MTI-nek elmondta, a kidőlt fák és a rendkívül rossz időjárási körülmények miatt kényszerültek erre a lépésre, amely a versenyzők és a szervezők biztonsága érdekében történt. A szakasz eredményeinek esetleges törléséről a zsűri később hoz döntést a nemzetközi szövetség (UCI) horvát vezetőbírójának, Rodolfo Segnannak a vezetésével.

A 751 kilométeres Tour de Hongrie-n csütörtökön a Velence és Siófok közötti 138 kilométer megtétele vár a 18 csapat 106 versenyzőjére, akik 25 országból érkeztek.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!