Túraautó-vk - Ötödik és hetedik hellyel kezdte a sorozatot Michelisz

Sport, 2018.04.08

A tavalyi vb-ezüstérmes Michelisz Norbert az első futamon kiesett, aztán vasárnap előbb a hetedik, majd az ötödik helyen ért célba a túraautó-világkupa (WTCR) nyitóhétvégéjén, Marrákesben.

A világbajnokság (WTCC), illetve a TCR-sorozat összeolvadásából született új szériában nem sikerült jól az első számú magyar pilóta bemutatkozása, ugyanis a szombati futamon - a WTCR honlapja szerint - az utolsó helyről rajtolhatott csak, majd a hetedik körben technikai hiba miatt ki kellett állnia.

A vasárnap jobban kezdődött számára, a nap első versenyén a hetedik helyen végzett. A másodikon aztán nehéz rajtja volt a magyarnak, mivel a francia Yvan Muller a falhoz szorította, így a harmadikról az ötödik pozícióba csúszott vissza. A folytatásban már sima versenye volt, ám előzni nem tudott, így ötödikként haladt át a célvonalon.

Az első hétvége után a két futamon is első olasz Gabriele Tarquini vezeti a pontversenyt 62 ponttal, Michelisz a nyolcadik 22-vel.

A kilenc versenyhétvégéből álló WTCR-sorozat következő versenyét Magyarországon rendezik: a mogyoródi futamokra április 28-án és 29-én kerül sor.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!