U21-es Eb-selejtező - Újabb magyar vereség, nem juthat Eb-re a csapat

Sport, 2018.09.11

A magyar U21-es labdarúgó-válogatott 3-0 kikapott a vendég belga együttestől Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen a Szusza Ferenc Stadionban, ezzel már matematikailag is biztossá vált, hogy nem lesz ott a kontinensviadalon, a tokiói olimpián sem.

A kezdést követően mezőnyfölényben játszott és több gólhelyzetet dolgozott ki a vendégcsapat, amely a 20. percben szerezte meg a vezetést. Michael Boris szövetségi edző csapata ezt követően mezőnyben egyenrangú partnere tudott lenni ellenfelének, de kapura csak egyszer, Szalai Attila fejesével veszélyeztetett.

A második felvonásban bátrabb mezőnyjátékot vállalt fel a magyar együttes, de ígéretes helyzetek csak a kontrázó vendégek előtt adódtak. Nany Dimata a 73. percben az ellene elkövetett szabálytalanság miatt megítélt büntetőt értékesítette, a végeredményt pedig a belga csapatkapitány, Siebe Schrijvers állította be a hajrában.

A selejtezősorozat kilenc csoportjának első helyezettjei automatikusan kijutnak az Olaszországban és San Marinóban jövő júniusban sorra kerülő kontinenstornára, a négy legjobb csoportmásodik pedig pótselejtezőt játszhat. Rendezőként az olaszok automatikusan résztvevői az Eb-nek. A sorozat olimpiai selejtező is, mert az Eb-ről négy csapat utazhat Tokióba. A magyar együttes már biztosan nem végezhet csoportjában továbbjutó helyen, így az olimpiáról is lemarad.


U21-es Eb-selejtező, 6. csoport:

--------------------------------
Magyarország-Belgium 0-3 (0-1)
------------------------------
gól: Dimata (20., 73., utóbbit 11-esből), Schrijvers (86.)


A csoport másik mérkőzésén:
Svédország-Törökország 0-1 (0-1)

A csoport állása: 1. Belgium 23 pont/9 mérkőzés, 2. Svédország 20/9, 3. Törökország 14/9, 4. Magyarország 11/8, 5. Ciprus 6/9, 6. Málta 0/8

A magyar együttes következő mérkőzésén október 12-én Máltán lép pályára, majd négy nappal később a selejtező zárásaként a törököket fogadja.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!