U23-as birkózó-vb - Szabó Tünde: a verseny motivációt ad az utánpótlásnak

Sport, 2019.10.29

A magyar kormány elkötelezett a korosztályos világbajnokságok hazai megrendezése mellett, mert ezek a versenyek motivációt jelentenek az utánpótlásnak, amely a sportágak hátországát jelenti - mondta a sportért felelős államtitkár.

Szabó Tünde a budapesti Ludovika Arénában vasárnapig zajló U23-as birkózó-világbajnokság keddi ünnepélyes megnyitóján kijelentette: a magyarországi sportesemények bebizonyították, hogy egy ország, egy város és egy sportág összefogása milyen csodálatos eredményeket hozhat. Felidézte, hogy Budapest tavaly minden idők legjobb birkózó-világbajnokságát rendezte meg, idén pedig büszkén viselheti az Európa sportfővárosa címet, és megszámlálhatatlanul sok rangos sporteseménynek ad otthont.

Az államtitkár elismerően szólt a rendező Magyar Birkózó Szövetségről (MBSZ), amely megfogalmazása szerint az elmúlt időszakban bámulatos fejlődésen ment keresztül, és új dimenzióba emelkedett. Végül reményét fejezte ki, hogy a magyar birkózósport rövid és hosszú távon is sokat fog profitálni a mostani eseményből.

Bacsa Péter, az MBSZ ügyvezető alelnöke azt mondta, "ezen az U23-as vb-n tulajdonképpen a jövő bajnokai vannak jelen, akikkel a közelgő világ- és Európa-bajnokságokon, valamint a jövő tavaszi olimpiai kvalifikációs tornán is találkozni fogunk".

Ceno Cenov, a Nemzetközi Birkózó Szövetség bolgár alelnöke úgy fogalmazott, hogy a sportág korosztályos legjobbjai küzdenek most Budapesten, akik kiválóan népszerűsítik a sportágat, majd hivatalosan is megnyitotta a világbajnokságot.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!