Új helyszínen a Mozgás Éjszakája

Sport, 2018.06.06

Közel 20 ezer résztvevőt várnak a szervezők jövő szombaton az Ötpróba mozgalom kiemelt eseményére, a Mozgás Éjszakájára, amelynek ezúttal új helyszín, a Műegyetem rakpart és a Pázmány Péter sétány ad otthont.

Idén negyedik alkalommal rendezik meg Budapest legnagyobb szabadtéri szabadidős sportfesztiválját, amelyen ezúttal 16 ismert és kevésbé ismert sportágat próbálhatnak ki bajnokok, valamint profi edzők segítségével a mozogni vágyók.

Az esemény szerdai sajtótájékoztatóján Révész Máriusz, Aktív Magyarországért felelős kormánybiztos hangsúlyozta a kormány szándékát, mely szerint 2030-ra Magyarország Európa öt legélhetőbb országa közé tartozzon. Kiemelte: az, hogy élhető legyen egy ország, nagyban függ a lakosság egészségi állapotától is. Révész Máriusz ezzel kapcsolatosan szomorú tényeket sorolt, melyek szerint a kontinensen a magyar a legelhízottabb nemzet.

"A kormány azon munkálkodik évek óta, hogy ezen az állapoton változtassunk. Kerékpárutakat, sportlétesítményeket építünk, turistaházakat újítunk fel, ám a legfontosabb a szemléletformálás" - mondta. Majd kifejtette: ennek egyik példája a megújított gyalogos vándortáborok - melyekkel a gyermekeket célozzák meg -, a másik pedig a több évtizedes múltra visszatekintő Ötpróba mozgalom újraindítása volt.

A kormánybiztos utóbbi kiemelkedő "ékkövének" nevezte a Mozgás Éjszakáját, amelyen tavaly 17 500-an vettek részt a Hősök terén. A szervezők vágya elérni, sőt, túlszárnyalni ezt a számot.

Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem rektora kiemelte, hogy az intézmény már negyedik alkalommal vesz részt az eseményen.

"Egyetemünk rekreációs szakának tanárai, végzett szakemberei és mintegy 150 hallgatója nyújt támogatást a rendezvény szervezésében és lebonyolításában" - mondta Mocsai. Az elhízással kapcsolatban utalt arra, hogy az utóbbi években ez már nemcsak a felnőtt lakosságra jellemző, hanem a gyerekekre is.

"Az a cél, hogy az ifjúság életébe épüljön be a mozgás és a sport" - hangsúlyozta.

Bordács Miklós, a Mozgás Éjszakája főszervezője felsorolta az esemény kínálatában szereplő 16 sportágat - a teljesség igénye nélkül kerékpár, asztalitenisz, tollaslabda, harcművészet több ága, lábtoll-labda, zumba, fitnesz, több távon futás -, és kiemelte, hogy futásban Ötpróba-pontokat is lehet gyűjteni.

Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, az Ötpróba mozgalom futónagykövete büszkén számolt be arról, hogy már több Ötpróba-pontot sikerült gyűjtenie, és a Mozgás Éjszakáján is beszáll a futásba. Kiemelte: példát akar mutatni, hogy nemcsak beszél a mozgás fontosságáról, hanem aktívan kiveszi belőle a részét.

Szélpál Tamás, az Ötpróba mozgalom projektvezetője emlékeztetett arra, hogy alig több mint egy év alatt már több mint 12 ezer regisztrált tagnál tartanak. Ezek az ötpróbázók rendszeresen versenyeznek és gyűjtik a pontokat. Reményeik szerint a 2020-as, tokiói olimpiáig a rendszeres ötpróbázók száma eléri majd a 20 ezret.

A 21 órától másnap hajnali négyig tartó programon a részvétel ingyenes.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!