Új szövetségi edző a hazai vb-re készülő női junior kézilabda-válogatottnál

Sport, 2018.03.09

Egészségi okok miatt távozik posztjáról Hajdu János, a magyar női junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője.

A Magyar Kézilabda Szövetség honlapjának pénteki híre szerint a Debrecenben sorra kerülő nyári U20-as világbajnokságon Golovin Vlagyimir szövetségi edző, valamint Pigniczki Krisztina edző irányítja a korosztályos csapatot.

"Sajnálom, hogy meg kellett hoznom ezt a döntést, hiszen sok szép sikert értünk el a lányokkal, de az utóbbi időszakban sajnos a szervezetem már nem tudja megfelelően kezelni a csapat felkészítése során kialakult stresszhelyzeteket" - idézte a honlap Hajdu Jánost, aki szerint még éppen abban a pillanatban vannak, amikor át tudja adni a vb-re készülő csapatot.

Novák András, a Magyar Kézilabda Szövetség főtitkára elmondta, gyors döntést kellett hoznia a szervezetnek, melynek elnöksége egyhangúlag támogatta Zsiga Gyula szakmai igazgató javaslatát. Hozzátette, Golovin Vlagyimir folytatja munkáját az MTK-nál is, az egyik legtehetségesebb edző Magyarországon, régóta dolgozik az élvonalban, számos utánpótlás-játékossal, ismeri a mezőnyt.

Az új szövetségi edző hangsúlyozta, az ifjúsági Eb-bronzérmes és vb-5. együttesnek nem lehet más a célja a hazai rendezésű világbajnokságon, mint a legjobb négybe kerülés.

A junior világbajnokságnak július 1. és 14. között Debrecen ad otthont.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!