Újabb öt évig Kovács Ferenc a röplabdaszövetség elnöke

Sport, 2020.09.04

Újabb öt évig Kovács Ferenc vezeti elnökként a Magyar Röplabda Szövetséget (MRSZ) - döntöttek a küldöttek a sportszervezet pénteken megtartott őszi, egyben tisztújító közgyűlésén.

A sportvezetőt, aki egyedüli jelölt volt a posztra, egyhangúlag választották ismét elnöknek. A tíztagú elnökség összetétele ugyanakkor jelentősen változott, az eddigi tagok közül csak Ancsin Ildikó, Baran Ádám és Orosz Ferenc lesz tagja ezúttal is a testületnek. Mellettük Buday Balázs, Kárpáti László, Németh Lajos, Sarlós Márton, Tálos Péter, Varga Péter és Weczera Csaba alkotja majd a legfőbb döntéshozó szervet.

Kovács Ferenc, aki egyben Nyíregyháza polgármestere is, 2015 óta az MRSZ elnöke. Azóta a sportág látványos fejlődésen ment keresztül: a női válogatott három Európa-bajnokságon vett részt, a tavalyi kontinensviadalnak ráadásul Magyarország társházigazdája volt.

A sportág 2017-ben bekerült a látvány-csapatsportágak közé: ennek köszönhetően három év alatt 25 milliárd forinthoz jutott a röplabdázás, a különböző felnőtt és korosztályos versenyekre nevezett csapatok száma pedig a négyszeresére nőtt.

Az új, ötéves elnöki program kiemelt projektje a Magyar Röplabdázás Háza megépítése. Ezen kívül fontos pont még, hogy további infrastrukturális fejlesztések történjenek, újraépítsék az edzőképzést, illetve regionális akadémia rendszerre álljon át az utánpótlásképzés.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!