US Open - Babos Tímea idén először nyert Grand Slam-tornán

Sport, 2017.08.29

Babos Tímea sikerrel vette hétfőn az első fordulót az amerikai nyílt teniszbajnokságon.

A soproni játékos három szoros játszmában múlta felül a svájci Viktorija Golubicot, így idén először nyert mérkőzést egyesben Grand Slam-tornán.

A világranglistán 59. Babos az első szettben 2:1-nél ötödik bréklabdáját kihasználva fogadóként nyert játékot, de a 45 pozícióval mögötte álló riválisa 4:4-nél utolérte őt. A magyar játékos ennek ellenére játszmaelőnybe került, mert a lehető legjobbkor, 6:5-nél ismét elvette ellenfele adogatását.

A folytatásban 5:5-ig fej fej mellett haladtak a felek, mígnem a Baboshoz hasonlóan 24 éves Golubic került brékelőnybe, majd megnyerte saját szervajátékát is, azaz egyenlített.

Az utolsó felvonásban rosszul kezdett Babos, rögtön elvesztette az adogatását. A kulcsjáték 2:4-nél volt, amikor Babos három bréklabdát hárítva nyerte meg a szervajátékát, ez pedig olyan lökést adott neki, hogy egyenlítenie is sikerült, majd 6:5-nél első mérkőzéslabdáját kihasználva lezárta a 2 óra 25 perces találkozót.

A két teniszező másodszor mérte össze a tudását, tavaly áprilisban szintén Babos győzött.

A következő körben a második helyen kiemelt román Simona Halep, vagy a 15 hónapos doppingeltiltása után első Grand Slam-tornáján szereplő orosz Marija Sarapova lesz az ellenfele.


Eredmények:

nők, 1. forduló (a legjobb 64 közé jutásért):

---------------------------------------------
Babos-Golubic (svájci) 7:5, 5:7, 7:5
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!