Választás 2018 - Fekete-Győr: nem tudunk gratulálni a Fidesznek

Sport, 2018.04.09

Fáj, ami történt, és nem tudunk gratulálni a Fidesznek, nem tudunk gratulálni Orbán Viktornak - jelentette ki a Momentum Mozgalom elnöke vasárnap éjjel Budapesten, pártja eredményváró rendezvényén.

Fekete-Győr András úgy fogalmazott, hogy a miniszterelnök és a nagyobbik kormánypárt "politikai bűnt követett el" Magyarországon az elmúlt nyolc, és kiváltképp az elmúlt négy évben. "Félelmet hozott" az emberek szívébe, akik rettegnek - tette hozzá.

Szavai szerint magyarok pszichológusokhoz járnak, mert tartanak a migránsoktól, menekültektől.

"Érezzük, amit éreztek, baromira dühösek vagyunk" - szólította meg közönségét a pártelnök.

Fekete-Győr András azt mondta, "nagyon nehéz ez a pillanat". Sok ezren rengeteget dolgoztak az országért, és jó látni, hogy mennyien eljöttek a rendezvényre, amelyet a legjobb eredményvárónak nevezett.

"Ha valahol ma Magyarországon fiatalokat szeretnénk találni egy kampányzárón, akkor ők itt vannak, a jövő itt van" - hangoztatta a Momentum Mozgalom elnöke.

Ezzel az ellenzékkel nem lehet leváltani a rendszert - jelentette ki Fekete-Győr András.

"Ez az ellenzék megint elhitette velünk - a Karácsony-kormány, a Szél-kormány, a Vona-kormány, meg a DK-kormány -, hogy rendszert lehet váltani" - fogalmazott. Felidézte, hogy 2014-ben kétharmada lett a Fidesznek, és elképzelhető, hogy most is így alakul.

"Meddig akarjuk még ennek az ellenzéknek a kezébe adni a sorsunkat?" - tette fel a kérdést.

"A Momentum Mozgalom itt fog maradni Magyarországon, nem fogunk elmenni külföldre. Folytatni fogjuk azt a mozgalmi politizálást, amit elkezdtünk az elmúlt egy évben, össze fogjuk gyűjteni megint aláírások százezreit, ha kell, és be fogjuk indítani a cselekvés köreit országszerte" - mondta a pártelnök.

Fekete-Győr András szerint a parlamentbe jutás nem több egy eszköznél. Az elmúlt évben bizonyították, hogy az Országgyűlésen kívül is el lehet érni eredményeket - emelte ki.

Úgy fogalmazott, hogy meg lehet állítani "egy több ezer milliárdos olimpiai pénzszórást és lopást". Szigoríttatni lehet a büntető törvénykönyvet a korrupciós bűncselekmények esetében, lehet telekocsis applikációkat fejleszteni a külföldön élő magyarok szavazásának segítése érdekében - sorolta.

A pártelnök hangsúlyozta: azért kezdtek dolgozni a Momentum Mozgalomban, hogy felébresszék Magyarországot "a politikai apátiából". Rengeteg fiatal ment el szavazni, és ezt a munkát fogják folytatni - nyomatékosította.

Azért kezdtek politizálni, hogy a 21. század nyertesévé tegyék a magyar államot. "Mert megvan bennünk a potenciál" - fűzte hozzá.

Cselekedni kell azért, hogy létrejöhessen egy 21. századi reformkor - mondta Fekete-Győr András.

Utalt rá, hogy jövőre önkormányzati és európai parlamenti választásokat tartanak. "Újjászervezzük magunkat, felkészülünk rá, és éjt nappallá téve fogunk dolgozni szüleinkért, nagyszüleinkért és önmagunkért" - hangoztatta, a jelenlévők segítségét kérve.

A Momentum Mozgalom elnöke megköszönte annak a több mint százezer embernek, aki bizalmat szavazott a pártnak.

"Nehogy elhiggyétek, hogy ez a rendszer feltétlen 2022-ig állni fog" - mondta Fekete-Győr András, hozzátéve: ezt nem hagyják majd.

Úgy fogalmazott, hogy közösségben erősek és hangosak, míg egyénenként gyengék és halkak.

"Maradjunk közösségben, arra szeretnélek kérni titeket, harcolunk a Fidesz ellen" - zárta beszédét a pártelnök.

(FOTÓ)
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!