Visszavonult a kézilabdázó Iváncsik Tamás

Sport, 2017.09.18

Bejelentette visszavonulását Iváncsik Tamás. A győri születésű kézilabdázó a jövőben a sportág utánpótlásában dolgozik majd.

"Családommal, szüleimmel is megbeszéltem a döntésemet és most is mindenben támogattak, ami nagyon fontos volt számomra" - írta Facebook-oldalán a 34 éves Iváncsik Tamás. Magyar, dán és német kluboktól is volt ajánlata, és marasztalta legutóbbi egyesülete, a norvég Elverum - tette közzé -, de inkább hosszú távon gondolkodott, és kapott is olyan feladatot, amely szimpatikus számára.

A visszavonuló szélső a magyar szövetség megbízásából a Győr-Moson-Sopron megyei utánpótláscsapatok stratégiai felügyelője lesz, és győri nevelőegyesületében is a korosztályos képzésben számítanak tapasztalatára. Természetesen a válogatottól is elbúcsúzik, de egy kiskaput azért nyitva hagyott: ha valaki netán megsérül, beugróként a nemzeti együttes rendelkezésére áll.

Iváncsik Tamás 2004-ben játszotta első mérkőzését a válogatottban, júniusban pedig még pályára lépett a hollandok és a lettek elleni Eb-selejtezőn.

Iváncsik Tamás édesapja, Mihály vb-ezüstérmes kézilabdázó volt, testvérei, Gergő és Ádám szintén profi kézilabdázók lettek. A 35 éves Iváncsik Gergő három hónapja jelentette be visszavonulását, ő a veszprémi klub utánpótlásedzőjeként dolgozik a továbbiakban.

A győri nevelésű Iváncsik Tamás Magyarországon Tatabányán, Dunaújvárosban és Balatonfüreden is játszott, legemlékezetesebb időszakát pedig Veszprémben töltötte, ahol hétszer volt bajnokcsapat tagja. A szélső 2008-ban EHF Kupát nyert a Veszprémmel, és abban az évben ő lett az év férfi játékosa, valamint Junior Príma díjat is kapott.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!