Vívó Eb - Kapitányi értékelés: eredményes, tisztességes szereplés

Sport, 2017.06.18

Összességében elégedett az egy ezüst és három bronzérmet szerző vívó-válogatott Európa-bajnoki szereplésével Udvarhelyi Gábor szövetségi kapitány.

"Érzésem szerint több pozitívuma volt az Európa-bajnokságnak, és ha fényes sikert nem is említenék, de eredményes, tisztességes szereplést igen" - idézte őt a hazai szövetség honlapja.

A szakvezető számára a legkellemesebb meglepetés a 16 éves Pusztai Liza teljesítménye volt, aki harmadik lett a női kardozók mezőnyében.

"Ugyanakkor rögtön hadd tegyem hozzá, hogy két olimpiai bajnokunk is remekül teljesített. Nyilván őket mindenki kétszerezett erővel le akarja győzni, mégis nagyszerűen szerepeltek" - utalt arra, hogy a kardozó Szilágyi Áron második, a párbajtőröző Szász-Kovács Emese pedig harmadik lett.

Udvarhelyi Gábor a legjobb négy közé jutott csapatokkal - a Szilágyi, Gémesi Csanád, Szatmári András, Decsi Tamás összeállítású, bronzérmes férfi kardválogatottal, illetve a negyedikként záró női kardozókkal és tőrözőkkel - is elégedett volt, továbbá kiemelte az "értékes skalpokat" begyűjtő, a negyeddöntős mezőny alsó ágán az olaszokat és a franciákat is legyőző férfi párbajtőrözők ötödik helyét is.

A szombaton zárult tbiliszi Eb-n élcsoportos helyezést ért még el tőrben Kreiss Fanni (5.), valamint kardban Decsi (5.) és Gémesi (7.)

A kapitány ugyanakkor többet várt a férfi tőregyüttestől és a női párbajtőrcsapattól.

"Akadnak egyéb érdekes szakmai kérdések is, nem tartom kizártnak, hogy több fegyvernemben lesz változás a mostanihoz képest a világbajnoki csapatban" - tette hozzá.

Az év fő versenye, a lipcsei vb hétfőhöz egy hónapra kezdődik.


A tbiliszi kontinensviadal éremtáblázata:

ARANY EZÜST BRONZ
Olaszország 4 3 4
Oroszország 3 6 1
Franciaország 3 - 3
Németország 1 1 1
Grúzia 1 - 1
Magyarország - 1 3
Ukrajna - 1 -
Észtország - - 2
Románia - - 2
Csehország - - 1
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!