Vizes vb 2017 - Gyárfás Tamás szerint jó viszonyra van szükség a FINA-val

Fina - Vizes VB 2017, 2017.06.23

Gyárfás Tamás szerint Magyarországnak mint házigazdának változatlanul törekednie kell arra, hogy fennmaradjanak a vizes sportokat összefogó nemzetközi szövetség, a FINA vezetőivel ápolt jó kapcsolatok.

A magyar sportdiplomata, a nemzetközi szövetség alelnöke jelezte, hogy rövidesen sorra érkeznek majd a FINA vezető képviselői a Budapesten és Balatonfüreden július második felében zajló világbajnokságra.

A vendéglátónak a jó viszony fenntartása "egyébként kötelessége, de közvetlen érdekünk is, hiszen július 17-én itt születik döntés a 2022-es és 2024-es rövidpályás vb helyszínéről is" - írta az MTI-nek eljuttatott állásfoglalásában Gyárfás Tamás. - "Az elmúlt évek tapasztalatai alapján mondhatom: a mindenkori magyar sportdiplomáciai érdekeket szerencsésebb a színfalak mögött érvényesíteni és egyszersmind hatékonyabb is."

A saját szerepéről Gyárfás Tamás - aki az európai szövetség, a LEN gazdasági vezetője is - azt írta: mint eddig is, Magyarország és a magyar úszók érdekeit képviseli.

"Ennek eredménye lehetett, hogy 2005 óta hazánk hat úszó Európa-bajnokságot már megrendezett, és sikerült elnyerni a 2020. évi kontinensviadalt is. A FINA-események közül mi adtunk otthont a junior nyíltvízi világbajnokságnak, előttünk a 17. FINA-vb, 2019-ben következik a junior úszó vb, és ha a MÚSZ elnöke és csapata kellő figyelmet fordít a 2024. évi rövidpályás úszó vb pályázatára, talán sikerül azt is hazahozni - fogalmazott Gyárfás. Hozzáfűzte: ennek az eseménysorozatnak köszönhetően a magyar úszósport "egy csodálatos új létesítménnyel gazdagodott, megújultak az eddig használt uszodák, a sportágra egyedi figyelem irányul, amiből a magyar úszók is profitálnak, de nemcsak a jelen nagyjai, hanem a jövő generációi is."
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!