Vízilabda Eb - Finomhangolás a magyar női válogatottnál

Sport, 2018.07.16

Még nem az oroszok elleni, fontos csoportmérkőzésre készül Bíró Attila, a barcelonai Európa-bajnokságon címvédőként szereplő női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya, aki szerint folyamatosan kell felépíteni a csapatot.

A szakember hétfő délelőtt a Sant Jordi uszodában alaposan meghajtotta tanítványait, akik a szombati nyitónapon 13-9-re kikaptak a házigazda spanyoloktól, majd vasárnap a törököket 32-5-re győzték le.

"Ez volt a tervben és este sem lesz könnyebb, ugyanakkor holnap a szerbek elleni mérkőzést megelőzően nem lesz rávezető edzés. Egyelőre még nem az oroszok elleni összecsapásra készülünk konkrétan, hanem a csapatot rakjuk össze, emberelőnyös és hátrányos szituációkat gyakorolunk, gyorsítunk, finomhangolást végzünk" - nyilatkozott a tréner az MTI-nek a tréninget követően.

Hozzátette, a holnapi mérkőzést követően kezdenek foglalkozni az oroszok elleni összecsapással, de a legfontosabb továbbra is az, hogy a negyeddöntőre álljon készen az együttes. "Továbbra is ott vagyunk a legjobb hat csapat között, egyáltalán nincs pánikhelyzet azért, mert kikaptunk a világbajnoki ezüstérmestől, amelynél egyedül a cserekapus cserélődött ki. Remélem, még összekerülünk velünk a tornán és vissza tudunk vágni" - fogalmazott.

A 2016-os belgrádi Európa-bajnok, valamint a 2013-ban Barcelonában vb-bronzérmes csapatban is ott volt Garda Krisztina, aki éppen hétfőn ünnepli 24. születésnapját. "A csapatból és otthonról is szinte mindenki felköszöntött már, nagyon jólesett" - mondta az ünnepelt, aki szerint fontos, hogy az első héten hasonlóan kemény és pörgős edzések legyenek. Kiemelte, bízik benne, hogy a szerbek már egy fokkal jobbak lesznek, mint a törökök: "Minden meccsen úgy kell kezelni az ellenfelet, mintha a világ legjobbjai lennének, nem szabad lebecsülni őket. Remélem, a szerbek jobbak lesznek és akkor tudunk pár dolgot gyakorolni" - mondta Garda, akitől Bíró Attila már támadásban is többet vár, mint korábban.

A női válogatott kedden Szerbia, csütörtökön Oroszország, majd szombaton Németország ellen ugrik medencébe, a hatos csoportból a legjobb négy jut a negyeddöntőbe.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!