Vízilabda Eb - Märcz Tamás kétszeresre emelné a szintet az olaszok ellen

Sport, 2018.07.16

Märcz Tamás, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint csapata összességében magabiztosan "darálta be" Georgia együttesét a barcelonai Európa-bajnokság első csoportmérkőzésén, azonban az olaszok elleni szerdai rangadón ennél jóval többre lesz szüksége.

"Fizikailag nagyon egyben volt ez a grúz csapat, a kecskeméti összecsapásunkhoz képest sokat fejlődtek, és szerintem alaposan fel is készültek belőlünk. Nem hiába Revaz Csomakidze hatalmas sztár volt, aki nagyon szépen összeszedte ezt a gárdát" - mondta a találkozót követően Märcz Tamás, aki azért a győzelemben egy pillanatig sem kételkedett.

"Fel voltunk készülve rá, hogy nem indul be a gépezet, de végig előttük mentünk, és ha kellett, a játékosok feljebb kapcsoltak. Azért a második negyed után már kértem, hogy a grúzok ne legyenek agresszívabbak nálunk. Ennek meg is lett az eredménye, fizikálisan bedaráltuk őket, türelmesebbek voltunk, mint az elején" - jegyezte meg.

A szakember kitért arra, hogy egy hosszú ideje gyakorolt fórmegjátszást kétszer is sikerült végigvinni, s ennek számos "kivezetése" van még.

"Azt gondolom, hogy ezt a szintet legalább kettővel szorozzuk meg, és arra lesz szükség az olaszok ellen" - tette hozzá Märcz Tamás, aki jól ismeri a szerdai riválist, hiszen évekig Olaszországban légióskodott és a válogatottban is játszott.

"Nem változott a stílusuk, kemény és agresszív vízilabdát játszanak, védekezésben elmennek a végsőkig, amit általában a játékvezetés is támogat, nekünk is fel kell vennünk ezt a mentalitást, és ha kell, elébe menni, azt gondolom, alkalmasak vagyunk erre" - mondta a szövetségi kapitány, aki azt szeretné, hogy a rangadó az utolsó negyedben dőljön el, és természetesen a maguk oldalára szeretnék eldönteni az összecsapást.

Az első csoportmeccs egyik legjobbja a kapus Nagy Viktor volt: "Ez egy nagyon jó kis edzőmeccs volt, aminek jónak kell lennie arra, hogy felkészítsen minket. Mindenesetre azt láthattuk, hogy ha nem vagyunk eléggé koncentráltak, akkor egy ilyen grúz csapat is rögtön gólt lő, pedig a meccs előtt odajöttek hozzám, és megkértek, hogy ne verjük meg őket annyira" - mondta a kiváló hálóőr.

Hozzátette, sok játékosnak ez volt az első mérkőzése nagy világversenyen, s bízik benne, hogy most már felszabadultabban "mennek bele" az olasz meccsbe.

Az egyik ilyen játékos Kovács Gergő, aki mindkét lövését értékesítette: "Az ember ezért kezd el vízilabdázni. Talán ma egy kicsit tompábbak voltunk, de azt gondolom, ha a harmadik-negyedik mérkőzésen találkozunk velük, akkor nem ez lett volna az eredmény. Most van két napunk, minden ezen az olasz meccsen múlik" - mondta.

A magyar válogatott szerdán 20.30-tól játszik az olasz csapattal.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!