TV műsor

A szíriai újjáépítésről és a fogságba esett idegen harcosokról is szó volt a római védelmi konferencián

Terrorizmus, 2018.02.13

A szíriai közszolgáltatások újraindítása és az Iszlám Állam (IÁ) soraiban harcoló és foglyul ejtett külföldiek sorsa is téma volt az IÁ ellenes nemzetközi katonai koalíció Rómában tartott ülésén kedden, amelyet James Mattis amerikai védelmi miniszter vezetett.

Roberta Pinotti olasz védelmi miniszter a találkozó megnyitásakor hangsúlyozta, hogy az IÁ-t sikerült területileg visszaszorítani, de a dzsihadista propagandát még nem sikerült felszámolni, ami további erőfeszítést igényel a nemzetközi koalíció részéről.

Az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Dánia, Hollandia, Belgium, Norvégia Németország, Franciaország, Spanyolország, Kanada, Ausztrália, Új Zéland, Törökország és Irak, valamint a házigazda Olaszország védelmi minisztere hatodik találkozóján többek között a szíriai és iraki újjáépítésről egyeztettek. Az amerikai tárca vezetője hangsúlyozta, hogy a szíriai közszolgáltatások újraindítása és a mindennapi élet normalizálása az országban jelentős segítséget nyújthat az IÁ újbóli visszatérésének megakadályozásában.

Téma volt a Szíriában és Irakban foglyul ejtett több ezer idegen harcos sorsa is, akik jelenleg a térségben az amerikai hadsereg és a Népvédelmi Egységek (YPG) elnevezésű kurd milícia kezében vannak. Az amerikai védelmi miniszter szerint az idegen harcosok fogva tartása ebben a térségben nem biztonságos és hosszú távon nehezen fenntartható, ezért hazájukba való visszaszállításukat javasolta, hogy ott állítsák őket bíróság elé. Nagy Britannia és Franciaország azonban már jelezte, hogy az IÁ-hoz csatlakozott állampolgárait nem kívánja visszafogadni.

Az olasz védelmi tárca bejelentette, hogy 2018-ban a felére tervezi csökkenteni a nemzetközi koalícióban szolgáló 1500 fős olasz kontingenst.

A római találkozóval egy időben az IÁ-ellenes nemzetközi koalíció külügyminiszterei Kuwaitban tartottak megbeszélést.
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!