A terrorizmus elleni tiltakozás átpolitizálásáról ír a spanyol sajtó

Terrorizmus, 2017.08.28

A terrorizmus elleni tiltakozás átpolitizálásáról írt hétfői számában több spanyol napilap is, azt állítva, hogy a katalán függetlenség pártolói nem tartották tiszteletben a két héttel ezelőtti merénylet áldozatainak emlékét.

A barcelonai és cambrilsi dzsihadista támadások nem állították meg a katalán elnök (függetlenségi) menetrendjét, épp ellenkezőleg - vélte írásában az ABC című napilap, amely szerint a katalán kormány nem hagyta kihasználatlanul a politikai lehetőségeket.

Az újság több példát is említett állításának alátámasztására: Joaquim Forn katalán belügyi tanácsos, amikor a merényletek áldozatairól nyilatkozott, különbséget tett a spanyol és katalán áldozatok között, Carles Puigdemont katalán elnök pedig a Financial Times című brit napilapban azzal vádolta Mariano Rajoy spanyol miniszterelnököt, hogy "játszik" a katalánok biztonságával.

Az ABC szerint ide sorolható a múlt szombati, barcelonai béketüntetés is, amelyet - mint írta - szándékosan politizáltak át a katalán elszakadást támogató civil szervezetek, a Katalán Nemzetgyűlés (ANC) és az Ómnium Cultural.

"Nulla tisztelet az áldozatoknak" - így értékelte a katalán függetlenséget pártolók viselkedését a hétvégi felvonuláson az El Mundo című napilap szerkesztőségi véleménycikkében.

A "béke embereinek" cinizmusa a barcelonai meneten című írás szerint előrelátható volt, hogy az eseményt zászlók lobogtatására és szórólapok osztogatására használják fel, azt ugyanakkor meglepőnek nevezte, hogy "paranoiájuk" miatt teljesen figyelmen kívül hagyták a dzsihadizmust, és a királyt és a kormányt tették felelőssé a támadásokért.

Az újság szerint az ANC "tökéletesen hangszerelte" a csapdát, önkéntesei az eseményen épp a politikusok mögött sorakoztak fel (a katalán függetlenséget szimbolizáló sárga-piros csíkos és kék alapon fehér csillagos zászlóikkal és transzparenseikkel), így a televíziós közvetítésben úgy tűnt, mintha egy függetlenségi meneten vennének részt. Eközben a menet többi pontján, több tízezer felvonuló tiszteletet tanúsított - írta az El Mundo.

A szombati, mintegy félmillió ember részvételével rendezett megmozduláson a spanyol és katalán vezetők együtt vonultak fel, azzal a céllal, hogy a béke melletti és a terrorizmus elleni közös kiállást mutassanak.

Egy nappal a felvonulást követően Mariano Rajoy arról beszélt egy nyilvános fórumon, hogy a terrorizmust egységgel lehet csak legyőzni, és ha repedés van közöttük, az a legnagyobb szívesség, amelyet a terroristáknak tehetnek.

Carles Puigdemont katalán elnök ugyanaznap ElNacional.cat internetes oldalnak adott interjújában a függetlenségi törekvések folytatásáról beszélt. Hangsúlyozta: ha az október 1-i népszavazáson a többség az elszakadásra voksol, akkor rövid átmeneti időszakot képzel el Katalónia függetlenedésig.

A katalán kormány egyelőre nem írta ki a tervezett népszavazást, amelyet a spanyol kormány elutasít, a spanyol alkotmánybíróság pedig alkotmányellenesnek ítélt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!