A török illetékesek visszakoztak a gyerek merénylő feltevésétől

Terrorizmus, 2016.08.22

A török illetékesek immár nem biztosak abban, hogy egy 12-14 éves gyermek követte volna el a délkelet-törökországi Gaziantep városban szombat este az öngyilkos merényletet, amelyben egy lakodalom vendégei közül eddig ötvennégy ember életét vesztette - közölte Binali Yildirim miniszterelnök a minisztertanács ülését követő sajtótájékoztatón.

A kormányfő szerint a hatóságok még csak most próbálják megállapítani, hogy egy gyermek vagy egy felnőtt volt a tettes. "Még nincs nyom, amely az elkövetőhöz vezetne" - mondta. Kiemelte: a halálos áldozatok közül azonban 29-en kiskorúak.

Arról, hogy a tettes állítólag gyermek volt, Recep Tayyip Erdogan török elnök beszélt vasárnap.

A Hürriyet című tekintélyes napilap értesülése szerint a gaziantepi robbanószerkezet kialakítása megegyezik a tavaly október 10-i ankarai, valamint a július 20-i suruci öngyilkos merényleteknél használtakéval, amelyeket az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet hajtott végre. A térfigyelő kamerák felvételei alapján az elkövetőnek két társa is volt, akik a detonáció után autóval távoztak a helyszínről.

Yildirim nyilatkozatában felszólította Oroszországot és Iránt, hogy egyesítsék erőiket Törökországgal, és közösen "nyissanak új lapot Szíriában". "Létfontosságú, hogy ez a három ország időveszteség nélkül új lapot nyisson Szíriában" - jelentette ki. Nyomatékosította: meg kell őrizni Szíria területi egységét. Már mintegy 500 ezer ember vesztette életét az öt és fél éve húzódó konfliktusban - emlékeztetett.

Leszögezte ugyanakkor, hogy elfogadhatatlan egy kurd "államféleség" létrehozása Észak-Szíriában. A nyilatkozattal párhuzamosan a török tüzérség lőni kezdte az IÁ, illetve a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű szíriai kurd fegyveres szervezet észak-szíriai hadállásait.

A miniszterelnök a nap folyamán háromórás egyeztetést folytatott a kemalista és a nacionalista ellenzék vezetőivel, Kemal Kilicdarogluval, a Köztársasági Néppárt (CHP), illetve Devlet Bahcelivel a Nemzeti Mozgalom Pártja (MHP) részéről. A találkozó kapcsán Yildirim arról számolt be, hogy a július 15-i puccskísérlet után megindult pártközi együttműködés folytatódik. Hangsúlyozta: "az ország ügyeinek fő kérdéseiben nem választjuk el a kormányt az ellenzéktől". A kormányfő felszólalásában arra ugyanakkor nem tért ki, hogy a szintén parlamenti kurdbarát Népek Demokratikus Pártja (HDP) miért nem részese a tárgyalásoknak.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!