A visegrádi országcsoport együttes fellépésre törekszik az Európát érő kihívásokkal szemben

Terrorizmus, 2017.09.26

Az Európát érintő új kihívások, mint például a migráció és a terrorizmus új megjelenési formái még inkább szükségessé teszik a visegrádi négyek (V4) közötti együttműködés elmélyítését - hangsúlyozta Keskeny Ernő, Magyarország kijevi nagykövete a V4-ek ukrajnai külképviseletei vezetőinek közös sajtótájékoztatóján kedden Kijevben.

A nagykövet emlékeztetett arra, hogy idén júliustól egy éven át ismét Magyarország tölti be a visegrádi csoport soros elnöki tisztét.

Hangsúlyozta, hogy a visegrádi együttműködés jelenleg a legszorosabb és leghatékonyabb szövetség az Európai Unión belül. Ugyancsak fontosnak nevezte a V4-ek és Ukrajna, valamint a keleti partnerséghez tartozó más országokkal folytatott együttműködés szorosabbá tételét az említett kihívásokkal szemben, továbbá az energiaellátási és a közlekedési összeköttetés térségbeli fejlesztésében.

Különösképpen fontossá vált a visegrádi, illetve a tágabb közép-európai együttműködés szerepe azáltal, hogy a jelenlegi kiéleződött nemzetközi helyzetben megnőtt a jelentősége a józan észen alapuló politikának, amelyet ezen országok képviselnek. Ezek az országok éppen ennek köszönhetően váltak az Európai Unió fejlődését előmozdító erővé és a legbiztonságosabb övezetté a befektetések számára - fejtette ki a diplomata.

Kiemelte, hogy Közép-Európa a kontinens legversenyképesebb régiójává vált. A visegrádi országok a gazdasági növekedés tekintetében meghaladják az európai átlagot - mutatott rá.

Kifejtette, hogy több térségbeli ország szeretne csatlakozni a visegrádi csoporthoz, ugyanakkor leszögezte, hogy a bővítés kérdése egyelőre nincs napirenden, de nem zárkóznak el a keleti partnerséghez tartozó országokkal való szorosabb együttműködés elől.

A soros magyar elnökség célkitűzéseit részletezve elmondta, hogy Budapest törekszik a V4 globális szerepének növelésére, valamint az Európai Unió egységének erősítésére.

"Folytatni kívánjuk a párbeszédet az Európai Unió jövőjéről. Erős Európában vagyunk érdekeltek, benne erős nemzetekkel, olyan unióra, amely a szubszidiaritás elvén alapszik" - szögezte le.

Juraj Sivacek szlovák nagykövet azt emelte ki, hogy a V4-ek kiállnak Ukrajna egysége mellett. Jacek Zur, a lengyel nagykövetség első beosztottja arról beszélt, hogy a visegrádi országok pénzügyi alapjából a legnagyobb pénzügyi támogatást Ukrajna kapta az utóbbi időben, 4,5 millió eurót, ami az alap 6 százaléka. Hozzáfűzte, Lengyelország ezen felül saját költségvetéséből 25 millió eurót költött ukrajnai humanitárius célokra, illetve a kelet-európai ország közepes és kisvállalkozásainak támogatására.

Az ukrán államfő által hétfőn aláírt új oktatási törvényre vonatkozó újságírói kérdésre válaszolva Radek Matula cseh nagykövet kifejtette, hogy a jogszabály nem egyformán érinti a V4-országokat. Reményét fejezte ki, hogy az Ukrajnával szomszédos visegrádi országoknak sikerül az Ukrajnában élő nemzeti kisebbségek helyzetét tekintve a jogszabály körüli vitákat kétoldalú konzultációk útján rendeznie.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!