Brüsszeli robbantások - Terrorizmushoz köthető gyanúsítottak számláit fagyasztották be Belgiumban

Terrorizmus, 2016.11.10

A terrorizmus ellenes intézkedések keretében a hatóságok szerint szélsőséges csoportokhoz tartozó 15 gyanúsított bankszámláját fagyasztották be Belgiumban - közölte újságírókkal Koen Geens igazságügyi miniszter csütörtökön.

Geens elmondta, a terrorelhárító szolgálatok szerint a terrorista kapcsolatokkal rendelkező, Belgium területén élő gyanúsítottak között van az az Oszama Atar is, akit úgy a novemberben Párizsban, mint a márciusban Brüsszelben elkövetett terrortámadások egyik kitervelőjeként tartanak számon.

Az álnéven bujkáló, vagy egyes a feltételezések szerint Szíriába távozott gyanúsított hollétéről azonban nincsenek biztos információk - tette hozzá.

Tájékoztatása szerint a terrorizmussal összefüggésben, a belga hatóságok által összeállított és folyamatosan bővülő lista - amelyen Oszama Atar is szerepel - olyan neveket tartalmaz, akik bizonyítottan kapcsolatban vannak az Iszlám Állam nevű terrorszervezettel, annak kötelékében harcolnak, harcoltak, vagy csatlakozni kívánnak hozzá.

Március 22-én Brüsszelben a Zaventem nemzetközi repülőtéren és a Maelbeek metróállomáson hajtottak végre terrortámadást, amelyben harmincketten meghaltak és 340-en megsérültek, köztük két magyar.

Tavaly november 13-án Párizsban hét helyszínen követtek el merényleteket, amelyekben 130 ember halt meg. A hatóságok szerint bizonyított kapcsolat van a párizsi és a brüsszeli merényletek kitervelői és elkövetői csoportjai között.

Mindkét támadás elkövetőjeként az Iszlám Állam nevű terrorszervezet jelentkezett.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!