TV műsor

Egy hét alatt újabb kilencszáz embert vettek őrizetbe Törökországban terrorizmus gyanújával

Terrorizmus, 2017.07.31

A török hatóságok az utóbbi egy hétben 921 embert vettek őrizetbe annak gyanújával, hogy az érintett kapcsolatban áll valamely Törökországban terrorszervezetnek tartott csoporttal - közölte hétfőn a török belügyminisztérium.

Közülük a közlemény alapján 593 embert a tavaly júliusi puccskísérletért felelőssé tett, Amerikában élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónok vezette mozgalommal összefüggésben állítottak elő. A jelentésből nem derül ki, hogy a feltételezett gülenisták mit követtek el.

A hatalomátvételi incidenssel kapcsolatban az elmúlt egy évben több mint 50 ezer embert helyeztek előzetes letartóztatásba, és körülbelül 170 ezer ember ellen indítottak eljárást, köztük katonák, rendőrök, bírák, ügyészek, egyetemi tanárok, üzletemberek, újságírók és minisztériumi alkalmazottak ellen. Mindemellett nagyjából 150 ezer embert elbocsátottak vagy felfüggesztettek állásából. A Gülen-hálózat tagjai a török vezetés állítása szerint hosszú évek alatt szivárogtak be az államigazgatás szerveibe.

Az ország keleti és délkeleti részében 1984 óta fegyveres felkelést folytató Kurdisztáni Munkáspárthoz (PKK) köthetően 243 embert vett őrizetbe az elmúlt héten a rendőrség. A PKK-t Törökország mellett az Európai Unió és az Egyesült Államok is terrorszervezetnek tekinti.

Az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadistái közül 57 embert, míg a "baloldali" terrorszervezetek, például a Forradalmi Népi Felszabadítási Párt-Front (DHKP-C) nevű csoporttal kapcsolatban 28 embert állítottak elő az elmúlt hét napban.

Július előző heteiben 1098, 1366, illetve 1182 embert vettek őrizetbe Törökországban terrorizmus gyanújával.

Johannes Hahn uniós bővítési biztos múlt kedden Brüsszelben Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszterrel találkozott, ahol Hahn aggodalmának adott hangot a tömeges bebörtönzések miatt. Az uniós biztos leszögezte, hogy Ankarának biztosítania kell a tisztességes eljárást mindenki számára, szem előtt tartva az ártatlanság vélelmét. Cavusoglu ugyanakkor védelmébe vette a török kormány intézkedéseit és kiemelte, hogy különbséget kell tenni a demokratikus ellenzékiek és újságírók, illetve azon politikusok és "álújságírók" között, akik a terrorizmust támogatják.
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!