Francia belügyminiszter: a radikálisok harmada pszichológiai problémákkal küzd

Terrorizmus, 2017.08.22

Gérard Collomb francia belügyminiszter szerint a radikalizálódás miatt nyilvántartott emberek mintegy harmada valamilyen pszichológiai problémával küzd.

Egy tavasszal nyilvánosságra hozott szenátori jelentés szerint Franciaországban eddig 17 400 radikálist regisztráltak a 2015-ben létrehozott nyilvántartásban. A miniszter szerint közülük 12 ezren állnak "nagyon aktív" megfigyelés alatt.

"Úgy tekintjük, hogy körülbelül egyharmaduk pszichológiai problémákkal küzd" - mondta kedden a belügyminiszter a BFM hírtelevíziónak adott interjúban.

Gérard Collomb arra kérte a pszichiátriai intézményeket augusztus 14-én, miután egy ámokfutó belehajtott egy útszéli pizzéria épületébe Párizs közelében - egy kislány halálát és 12 ember sérülését okozva -, hogy azonosítsa be azokat az embereket, akik képesek akcióba lépni.

"Egyértelmű, hogy az orvosi titok szent. Ugyanakkor meg kell találni az eszközt ahhoz, hogy egyesek, akik súlyos zavarokkal küzdenek, ne tudjanak merényleteket végrehajtani" - hangsúlyozta a tárcavezető, utalva annak a férfinak az esetére, aki hétfőn a dél-franciaországi Marseille-ben két buszmegállóba hajtott bele egy kisteherautóval, egy ember halálát okozva.

"Pszichiátriai klinikán kezelték. Ült már börtönben, és most megölt egy embert. El kell gondolkodni ezen a síkon ... Ez nem terrorizmus, de azt utánozza. Egyes gyengeelméjűeket magával ragadhatják ilyen utánzásra épülő akciók" - tette hozzá.

A miniszter azt is elmondta, hogy az úgynevezett Sentinelle hadműveletet, amelynek keretében 7 ezer katona is részt vesz a közintézmények és nyilvános események terrorkészültség miatti biztosításában, átszervezi a kormány.

"Átszervezzük, hogy mobilabb legyen. Ezt azt jelenti, hogy nem egyszerűen 7 ezer ember áll majd meghatározott helyeken, hanem talán 3500 meghatározott helyeken, 3500 pedig rugalmasabb módon tudja majd szavatolni például a lille-i bolhapiac biztonságát" - mondta a miniszter, jelezve, hogy ez lesz a védelmi tanács következő, augusztus 30-án esedékes ülésének a témája.

Az elmúlt hónapokban hat alkalommal voltak járőröző katonák a terroristák célpontjai.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!