Holland külügyminiszter: semmiféle kapcsolat nem áll fenn a terrorizmus és a magyar kormány fellépése között

Terrorizmus, 2017.08.25

Nyilvánvaló, hogy semmiféle kapcsolat nem áll fent a terrorizmus és a magyar kormány fellépése között. Ez fel sem merül - jelentette ki Bert Koenders holland külügyminiszter pénteken Hágában, a holland minisztertanács ülése előtt tett nyilatkozatában.

Koenders Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter bejelentésére reagált, amely szerint a két ország között meghatározatlan időre abbamarad a nagyköveti szintű kapcsolattartás.

A holland miniszter úgy vélekedett, nem tudja elképzelni, hogy Gajus Scheltema távozó holland nagykövet a diplomáciai feszültséget kiváltó interjúban az említett utalást "így értette volna". Az elhangzottak értelmezéséhez Koenders várja a magyarul megjelent interjú pontos holland nyelvű fordítását.

Hozzáfűzte, a megjelent kijelentések nem tükrözik kormánya álláspontját.

Koenders azt is értésre adta, hogy túlzó intézkedésnek tartja Szijjártó Péter döntését. Hozzátette, nem tudja, hogy bocsánatot fog-e kérni az eset miatt, de úgy vélekedett, nem szabad, hogy elhatalmasodjon a diplomáciai ellentét a két ország között.

A miniszter ígéretet tett arra, hogy a következő napokban fel fogja hívni a Hollandiába akkreditált magyar nagykövetet, hogy formálisan is tudassa vele: a holland kormány elutasítja, hogy bármiféle kapcsolat fennállna a magyar kormány és az Iszlám Állam terrorszervezet között.

Elmondta, Hollandia valóban aggódik bizonyos magyarországi fejlemények miatt, mint a civil szervezeteket érintő törvény, a külföldi egyetemeket érintő szabályozás, a jogállamiság kérdése és a menekültek kvóták szerinti elosztási rendszerének elutasítása.

Mindezekkel kapcsolatban jogosan fogalmazhat meg kritikát a nagykövet - tette hozzá.

Hozzátette, Gajus Scheltema búcsúinterjút akart adni a magyar hetilapnak, és elismerte: miniszterként felelős a nagykövet kijelentéseiért.

Geert Wilders, a bevándorlásellenes holland Szabadságpárt (PVV) vezetője is reagált a nagyköveti interjúra: Twitter-üzenetében "idiótának" nevezte Gajus Scheltemát, és pártja nevében kérdéseket intézett a holland külügyminiszternek, amelyekben egyebek között arra kereste a választ, hogy Koenders ismeri-e a holland nagykövet "undorító" kijelentéseit.

Azt kérdezte, egy távozó nagykövet milyen jogon fogalmaz meg kritikát a magyar kormánnyal szemben, amely olyan, a társadalmat destabilizáló problémák ellen lépett fel, mint a tömeges migráció és az iszlamizáció.

A holland nagykövet vajon a holland kormány nevében beszélt-e, és Koenders undorítónak és elvetendőnek tartja-e, hogy a nagykövet egyenlőségjelet tett a magyar kormány fellépése és a terroristák közé, akik ártatlan embereket gázolnak halálra és robbantanak fel - írta Wilders.

Pénteken Magyarország konzultációra hazarendelte Hollandiába akkreditált nagykövetét, ezzel meghatározatlan ideig szünetel a nagyköveti szintű kapcsolattartás a két ország között azt követően, hogy Gajus Scheltema távozó holland nagykövet a 168 órának adott interjúban egyebek mellett azt mondta, hogy a szélsőséges iszlamisták "ugyanolyan elv mentén kreálnak ellenséget, mint a magyar kormány".
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!