Iszlám Állam - Iraki elnök: Irakban állítják bíróság elé a szíriai kurd erők által átadott francia dzsihadistákat

Terrorizmus, 2019.02.25

    Párizs, 2019. február 25., hétfő (MTI) -  Barhám Száleh iraki elnök hétfőn Párizsban bejelentette, hogy Irakban állítják bíróság elé az Iszlám Állam dzsihadista szervezetnek azt a 13 francia tagját, akiket az Egyesült Államok támogatását bíró Szíriai Demokratikus Erők (SDF) kurd-arab ernyőszervezete adott át Iraknak. Emmanuel Macron nem erősítette meg, hogy tényleg franciákról van szó.

"Az Iszlám Állam 13 átadott tagját az iraki törvények szerint ítélik el" - mondta Barhám Száleh Emmanuel Macron francia elnökkel folytatott megbeszélését követően az Elysée-palotában tartott sajtótájékoztatón.

"Azzal vádolják őket, hogy irakiak és iraki létesítmények ellen követtek el bűncselekményeket. Az iraki törvények szerint ítéljük el őket, ezt a nemzetközi jog is elismeri" - hangsúlyozta. Az iraki elnök cáfolta, hogy a dzsihadisták "befogadásáról" van szó, s jelezte, azért vette át őket Irak, hogy Irakban állítsák őket bíróság elé.

"Az SDF által elfogott és Iraknak átadott francia nagykorúakról először az adott ország hatóságainak kell szuverén módon eldönteniük, hogy a helyi jogi eljárások alá vetik-e őket" - hangsúlyozta Emmanuel Macron. "Ezeknek az embereknek joguk van a konzuli védelemhez és ez estben a diplomáciai hálózatunk ennek megfelelően fog eljárni" - tette hozzá.

A francia elnök ugyanakkor nem kívánta megerősíteni, hogy a 13 átadott dzsihadista tényleg francia állampolgár-e.

Az iraki hadsereg vasárnap azt közölte, hogy az Iszlám Állam dzsihadista szervezet már több mint 280 tagját adta át az Egyesült Államok támogatását bíró Szíriai Demokratikus Erők (SDF) kurd-arab ernyőszervezet Iraknak. Iraki katonai források szerint a vasárnap átadott terroristák között legalább 20 külföldi van, főként francia állampolgárok.

Franciaország eddig ellenezte a dzsihadisták hazatérést, miután az országot 2015 óta sújtó iszlamista terrortámadások többségét Szíriából az Iszlám Állam tervezte meg, és francia dzsihadistákkal hajtatta végre. Az amerikai csapatok kivonásának bejelentése óta azonban a francia kormány jelezte: kész megvizsgálni minden lehetőséget, akár a dzsihadisták hazaszállítását és francia bíróság elé állítását is.

Francia források szerint mintegy 150 francia állampolgárt, köztük ötven felnőttet tartanak fogva a szíriai kurd erők Észak-Szíriában.

"El kell kerülni, hogy a dzsihadisták szabadlábra kerüljenek, eltűnjenek és szétszóródjanak" - mondta a közelmúltban bagdadi látogatásán Florence Parly francia védelmi miniszter.

A francia elnök egyébként üdvözölte azt az amerikai döntést, amely szerint mintegy 200 amerikai katona, "egy kicsiny békefenntartó csoport" bizonyos ideig Észak-Szíriában marad a csapatkivonás után.

"Az amerikai döntés jó dolog, csak üdvözölni tudom ezt a döntést, amely megfelel annak, amire mi is emlékeztettünk, hogy a Szíriai Demokratikus Erők és azok mellett kell maradni, akik az Iszlám Állam elleni harcot végigcsinálták" - mondta Emmanuel Macron.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!