Közös nyilatkozatban ítélik el a szélsőségességet az ausztriai imámok

Terrorizmus, 2017.06.07

Az Ausztriai Iszlám Hitközség (IGGiÖ) mintegy háromszáz imám tagja közös nyilatkozatban akarja elítélni a terrorizmust, a vallási szélsőségességet, egyúttal felhívni a figyelmet a muszlimok megbélyegzésének veszélyeire - jelentette a Kurier című osztrák lap szerdán.

Ez az első alkalom, hogy a szervezet tagjai közösen adnak ki erre vonatkozó állásfoglalást, amelyet várhatóan a jövő héten írnak alá a bécsi iszlám központban rendezendő találkozón.

A nyilatkozatban elítélik a terror minden formáját, de egyben a muszlimok általánosításától is óvnak. Indoklásuk szerint a "felkorbácsolt hangulat tökéletes táptalaja a radikális irányzatok elterjedésének", és az imámok munkáját is megnehezíti.

A szervezet a honlapján, a mecsetekben vagy különböző nyilatkozatokban minden eddigi terrortámadást elítélt, azonban a "többségi társadalom nem tudja, mi hangzott el a mecsetekben, és a terrorizmus, valamint a békés vallási irányzat, az iszlám között kevéssé tesz különbséget" - mondta a lapnak az IGGiÖ elnöke, Ibrahim Olgun. Elmondta, hogy Ausztriában illegálisan is működnek mecsetek, ahol nem elismert imámok prédikálnak. Olgun szerint ezeken a helyeken vagy a közösségi média által radikalizálódnak egyes fiatalok.

"A vallásunkat kihasználó terroristákhoz nincs közünk" - hangsúlyozta a Kuriernak Ramazan Demir, a közös nyilatkozatot sürgető egyik imám. Úgy vélte, hogy emiatt "világos állásfoglalásra van szükség". Leszögezte: érthető, hogy a merényletek után az emberek félnek, de nem szabad pánikot kelteni, és el kell kerülni az általánosítást, nehogy a muszlimokat kollektívan tegyék felelőssé a terrorcselekményekért. Az imám egyúttal hangsúlyozta a békés egymás mellett élés fontosságát.

A lap azt is közölte, hogy a nyilatkozatot parlamenti képviselőkhöz és különböző médiumokhoz is eljuttatják, valamint a tervek szerint a nyáron élőlánccal tiltakoznak a szélsőségesség ellen.

Szerdán az Ausztriai Iszlám Hitközség a muzulmán böjti hónap, a ramadán alatti esti böjttörő vacsora, az iftar alkalmából fogadást tart, amelyen a szervezet vezetője mellett Christian Kern osztrák kancellár és Peter Schipka, a katolikus püspöki konferencia főtitkára is beszédet mond.

Hivatalos becslések szerint Ausztria 8,5 millió lakosa közül 600 ezer a muszlim.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!