Londoni merénylet - Macron európai együttműködést, Le Pen terrorizmus elleni Jaltát szorgalmaz

Terrorizmus, 2017.06.04

Miközben Emmanuel Macron francia köztársasági elnök a terrorizmus elleni küzdelem európai együttműködésének erősítését szorgalmazta a londoni terrortámadásról Theresa May brit miniszterelnökkel vasárnap folytatott telefonmegbeszélésén, Marine Le Pen, a Nemzeti Front elnöke arra kérte az államfőt, hogy hívjon össze egy "terrorizmus elleni Jaltát".

Az elnöki hivatal közleménye szerint a terrorizmus elleni harcot érintő európai együttműködés fontosságát hangsúlyozta a francia elnök, amikor az előző napi támadás miatt személyesen is kifejezte a brit kormányfőnek a támogatását és a szolidaritását a brit néppel.

Emmanuel Macron egyebek mellett a terrorista propagandaüzeneteknek a közösségi oldalakon történő terjesztése elleni küzdelem fontosságára hívta fel Theresa May figyelmét.

A két ország vezetője a sebesültek állapotáról és a nyomozás állásáról is megbeszélést folytatott. A hat halálos áldozatot követelő merénylet 48 sérültje közül négyen állandó jelleggel Londonban élő francia állampolgárok, három nő és egy férfi, s egyiküket súlyos állapotban szállították kórházba.

Theresa May jelezte a francia elnökség szerint, hogy a francia sérültekről minden információt megadnak a brit hatóságok, amelyek szavatolják a Londonban tartózkodó franciák biztonságát.

Franciaországban jövő vasárnap tartják a nemzetgyűlési választások első fordulóját, de a külföldön tartózkodó közel másfélmillió francia most vasárnap voksol. Közülük mintegy 100 ezren Londonban. A francia hatóságok kérésére a brit rendőrség megerősített fegyveres védelmet biztosított egész napra a kijelölt francia választóhelyiségekben.

"Én azt szeretném, hogy a köztársasági elnök, aki napok óta a nemzetközi szintéren parádézik, a parádézás helyett inkább élére állna egy terrorizmus elleni Jaltának" - mondta Marine Le Pen a France3 közszolgálati televízióban. "Az öt országnak (Franciaországnak, Nagy-Britanniának, Németországnak, az Egyesült Államokban és Oroszországnak) le kellene ülnie egy asztal köré, hogy közös intézkedéseket hozzon az iszlamista fundamentalizmus elszámolására" - tette hozzá.

Marine Pen szerint Franciaországnak "megvannak a diplomáciai, katonai, rendőri, jogi és törvénykezési eszközei" egy terrorellenes nemzetközi konferencia összehívásához. "Az egyetlen dolog, ami hiányzik, az a politikai szándék" - mondta a Nemzeti Front vezetője.

Emmnauel Macron május 24-én jelentette be, hogy a kormány arra fogja kérni a júniusban megválasztandó új nemzetgyűlést, hogy a továbbra is fokozott terrorfenyegetettség miatt a július közepéig érvényben lévő rendkívüli állapotot hosszabbítsa meg november 1-ig. Ez lesz a hatodik alkalom, hogy a 2015. november 13-i 130 áldozatot követelő párizsi merényletsorozatot követően kihirdetett rendkívüli állapotot a francia parlament meghosszabbítja.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!