Manchesteri robbantás - Szijjártó: a lehető legaljasabb terrorcselekmény volt a manchesteri támadás

Terrorizmus, 2017.05.23

A hétfő éjjeli manchesteri támadás a lehető legaljasabb terrorcselekmény volt, hiszen a helyszínen köztudottan sok gyermek szórakozott - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter keddi sajtótájékoztatóján, Budapesten.

A tárcavezető kiemelte: továbbra sem tudnak magyar érintettről. Felvették a kapcsolatot az eljáró rendőri hatóságokkal, tájékoztatásuk szerint még mindig folyamatban van az érintettek azonosítása, de közöttük magyarról egyelőre nincs tudomásuk - közölte.

Kifejtette: nyolc kórházban látják el a sérülteket, és folyamatosan veszik fel a kapcsolatot ezekkel az intézményekkel. A nagykövetségre nem telefonált ismerős, rokon miatt aggódó ember, de minden, sérültet ellátó intézményben leadták a konzulátus telefonszámát, és kérték, értesítsék őket, ha mégis lenne magyar érintett - közölte.

Megjegyezte: a nemzetpolitikai összekötő diplomata a helyi magyaroktól kért információt, de ők sem tudnak magyar érintettről.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: Európának az elmúlt évtizedekben sosem kellett ilyen súlyos terrorfenyegetéssel szembesülnie, mint most, ezért minden európai politikának azt a célt kell kitűznie, hogy helyreállítsák Európa és az európai emberek biztonságát. Ez a kötelessége a politikusoknak, és a biztonsági kockázatokat senki sem becsülheti alá - jelentette ki.

A külügyminiszter kitért arra: a magyar kormány a leghatározottabban elítéli a terrortámadást, részvétüket nyilvánítják az áldozatok családtagjainak, a sérülteknek pedig mielőbbi felépülést kívánnak. Orbán Viktor miniszterelnök brit kollégájának, Theresa Maynek részvétnyilvánító levelet küldött, ahogyan ő is Boris Johnson brit külügyminiszternek - mondta.

Kérdésre válaszolva közölte: mindenkit, aki Nagy-Britanniába megy, arra kérnek, hogy kövesse figyelemmel a biztonsági előírásokat, a hatóságok jelzéseit, fokozott óvatosságot és előzetes tájékozódást kérnek.

Szijjártó Péter szintén kérdésre arról is beszélt, hogy a veronai buszbaleset nyomozása Olaszországban zajlik, a tárca folyamatosan sürgeti az olasz hatóságokat, hogy a szükséges dokumentumokat az áldozatok családjának adják át, és remélhetőleg ez mielőbb megtörténik.

Ugyancsak kérdésre válaszolva közölte: a Calais-nál megdobált magyar busz ügyében nincs új információ. Utasította a brit és a francia külképviseletet, hogy ha az utazóknak segítségre van szükségük, azt adják meg nekik, valamint ha a feljelentés mellett döntenek, az ehhez szükséges jogi segítséget is megadják.

Kérdésre a külügyminiszter kifejtette: a terrorellenes együttműködés globális kérdés, össze kell fogni a terroristákkal szemben, és Magyarországnak nincs szégyellnivalója e tekintetben, hiszen részese az Iszlám Állam elleni koalíciónak. A lehető legszélesebb nemzetközi együttműködésre van szükség, mert mindannyiunk érdeke a terrorellenes küzdelem - mutatott rá.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!