Németh Szilárd: elképesztő, hogy mártírt akarnak csinálni a terrorizmusért elítélt migránsból

Terrorizmus, 2017.05.30

Németh Szilárd szerint mártírt akarnak csinálni a magyar bíróság által terrorizmusért elítélt migránsból, ami elképesztő.

A Fidesz frakcióvezető-helyettese kedd reggel a TV2 Mokka című műsorában a Magyarország elleni európai parlamenti határozat kapcsán úgy fogalmazott: "egy terrorcselekményért elítélt embert felmenteni, és azt mondani, hogy a bíróság gyanús körülmények között hozta meg az ítéletét, és gyakorlatilag egy mártírt akarnak ebből az emberből csinálni, ez elképesztő". Kíváncsiak arra, hogy a terrorizmus elleni küzdelem miatt életre hívott nemzetközi szervezetek mit szólnak ehhez - jegyezte meg.

Németh Szilárd beszélt arról is, hogy szerinte valamilyen egyesség lesz Botka László szocialista miniszterelnök-jelölt és Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke között. A kormánypárti politikus úgy látja, jelenleg egy pozícióharc folyik, és legutóbb odáig jutottak, hogy a nemzetbiztonsági bizottságot, a titkosszolgálatokat is használták volna egymás ellen.

Megjegyezte azt is, hogy a két ellenzéki politikus soha nem támogatta a határzárat. Nekik "lediktálta Soros György, hogy mit kell tenniük" - fogalmazott Németh Szilárd.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!