TV műsor

Oleh Szencov szerint elrendelték a kényszertáplálását

Terrorizmus, 2018.10.05

Elrendelték a kényszertáplálását a 140 napja éhségsztrájkot folytató Oleh Szencov krími ukrán filmrendezőnek, akit terrorizmus címén 20 évre ítéltek el Oroszországban - közölte pénteken a Novaja Gazeta című orosz lap, Szencovnak az ügyvédjén keresztül eljutatott nyilatkozatára hivatkozva, amely szerint október 6-tól kénytelen felhagyni a tiltakozásnak ezzel az önpusztító formájával.

Az orosz hatóságok előzőleg a nap folyamán azt állították, Szencov belegyezett abba, hogy véget vessenek a május közepe óta folytatott koplalásának.

"A válságos állapotba került egészségemre, illetve a belső szerveimben megindult kóros elváltozásokra hivatkozva azt tervezik, hogy a legrövidebb időn belül elkezdik a kényszertáplálásomat. Az én véleményemet ebben már nem veszik figyelembe. Mintha már nem lennék abban az állapotban, hogy megfelelően fel tudjam mérni egészségügyi állapotomat, és az azt fenyegető veszélyeket. A kényszertáplálást a beteg életének megmentésére irányuló reanimációs intézkedések keretében fogják végezni" - idézte a Novaja Gazeta a filmrendező kézírásos nyilatkozatát.

"Negyvenöt nap küzdelem, mínusz húsz kilogramm súly, plusz egy károsodott szervezet, de a célt nem sikerült elérni. Mindenkinek hálás vagyok, aki támogatott engem, s bocsánatot kérek azoktól, akiket megvezettem" - tette hozzá Szencov.

Valerij Makszimenko, a szövetségi büntetés-végrehajtási szolgálat helyettes vezetője pénteken Moszkvában jelentette be, hogy Szencov beszüntette az éhségsztrájkját.

"Igen, véget vetett az éhségsztrájknak. Moszkva legjobb táplálkozástudományi szakemberei különleges étrendet dolgoztak ki a számára, hogy kivezessék az éhezésből" - mondta Makszimenko az Interfax hírügynökség kérdésére válaszolva.

A tisztségviselő köszönetet mondott azoknak az orvosoknak és ügyvédeknek, akik rábeszélték az őrizetest a tiltakozás életveszélyes formájának feladására. A büntetés-végrehajtás sajtószolgálata szerint Szencov írásba adta beleegyezését az éhségsztrájk beszüntetésére.

Szencovot 2015. augusztus 15-én ítélte húszévi szabadságvesztésre az észak-kaukázusi körzeti katonai bíróság azzal az indokkal, hogy "terrorcsoportot" hozott létre az Oroszország által Ukrajnától 2014-ben elcsatolt Krím félszigeten.

Szencov, aki büntetését a Jamal-Nyenyec Autonóm Körzetben található "Jegesmedve" telepen tölti, nem ismerte be bűnösségét.

Oleh Szencov május 14-én kezdett éhségsztrájkba azzal a követeléssel, hogy bocsássanak szabadon 64 Oroszországban őrzött ukrán "politikai" foglyot. Saját magának nem kért kegyelmet, pedig a Kreml értésére adta, hogy elnöki kegyelemben csakis saját kezdeményezésére részesülhet.

Az utóbbi napokban a médiában elterjedt, hogy Szencovot kicserélhetik az Egyesült Államokban különböző vádakkal elítélt, illetve fogva tartott, orosz állampolgárságú Viktor Butra, Viktor Jarosenkóra és Marija Butyinára. Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő erre reagálva szerdai sajtóértekezletén az értesülést dezinformációnak minősítette, és azt mondta, hogy nincs róla megállapodás.
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!