Öngyilkos merényletre készülő állítólagos terroristát lőtt le a rendőrség Dél-Törökországban

Terrorizmus, 2017.09.06

A török rendőrség állítólag öngyilkos merényletre készülő terroristát lőtt le szerdán a dél-törökországi Mersinben - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.

A beszámoló szerint a feltételezett terrorista, akinek a testén robbanóövet találtak a hatóságok, a város egyik központi rendőrőrse ellen tervezett támadást végrehajtani.

A belügyminisztérium közölte: a terrorista szíriai állampolgár és az Iszlám Állam tagja volt.

A tartományi kormányzóság írásos nyilatkozata alapján a rendőrség az őrs közelében egy gyanúsan viselkedő férfira, akit arra szólított, hogy álljon meg. A gyanús férfi nem engedelmeskedett a kérésnek és tovább sétált a rendőrőrs felé, majd mielőtt a kezét a válla alatt található kábelre tette volna, lelőtték.

Az Anadolu értesülései szerint a lelőtt férfi az apjával együtt bérelt egy lakást a rendőrőrs mögötti utcában. Sait Kücükoglu, a lakás tulajdonosa azt nyilatkozta, hogy a bérlők három évvel ezelőtt állítólag Szíriából érkeztek Mersinbe. Nem dolgoztak, rokonaik, szomszédaik segítették őket - tette hozzá. Azt is elmondta, hogy soha nem gyanakodott rájuk, a lelőtt férfi a kezdetek óta beteg volt, az oldala mintha le lett volna bénulva, ami miatt fél éve kórházi kezelésre is járt.

Az IÁ dzsihadistái és kurd kisebbség függetlenségéért harcoló szélsőségesek az utóbbi években számos pokolgépes, illetve öngyilkos merényletet követtek el különböző török városokban.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!