TV műsor

Párizsi merényletek - Francia belügyminiszter: felkészültebbek vagyunk, mint két évvel ezelőtt

Terrorizmus, 2017.11.12

A terrorizmus elleni küzdelemben Franciaország felkészültebb, mint két évvel ezelőtt - mondta Gérard Collomb francia belügyminiszter a 2015. november 13-i, 130 áldozatot követelő párizsi merényletsorozat második évfordulója alkalmából a Le Journal du Dimanche című vasárnapi lapnak adott interjúban.

A belügyminiszter emlékeztetett arra, hogy a 2012-ben katonák és zsidó gyerekek ellen Toulouse-ban és Montauban elkövetett iszlamista merényletek, majd a 2015 januárjában a Charlie Hebdo szatirikus hetilapnál és egy zsidó élelmiszerboltban végrehajtott dzsihadista támadások után a november 13-i volt "az első tömegmészárlás, amelynek az volt a célja, hogy minél több áldozatot szedjen".

"A szolgálataink felkészültebbek a merényletek meghiúsítására. Minden héten megteszik, hírverés nélkül" - hangsúlyozta a belügyminiszter.

Gérard Collomb szerint Franciaországban a terrorfenyegetettség "továbbra is nagyon magas", de miközben "a terroristajelöltek fejlődnek a módszerek terén, mi is (fejlődünk)". A két évvel ezelőtti terrortámadást "egyik országból a másikba ingázó, szervezett kommandók" hajtották végre, ami azóta kevésbé jellemző, de "éppen ezért még nehezebb kiszűrni" a merényletterveket - hívta fel a figyelmet.

A börtönökben tapasztalható radikalizálódást a belügyminiszter szerint a hatóságok figyelemmel kísérik.

"Egyes elítéltek, akik letöltötték a büntetésüket, azért nem szabadulhattak, mert rájöttünk, hogy merényleteket terveznek, amint szabadulnak. Ezért eljárás indult ellenük" - mondta Colomb.

A belügyminiszter szerint a Szíriába utazó franciák száma mostanra "megközelíti a nullát", és nincs tömeges hazatérés sem, de egyes dzsihadisták "gyerekeit haza kell telepíteni".

Azt is megerősítette, hogy a párizsi merényletek éjszakáján kihirdetett és november 1-jén véget ért rendkívüli állapot 719 napja alatt a hatóságok 32 terrortámadást hiúsítottak meg.

A támadások második évfordulóján Emmanuel Macron államfő hétfőn a túlélők és az áldozatok hozzátartozóinak kíséretében ellátogat a merényletek valamennyi helyszínére.
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!