Pokolgép robbant a brüsszeli kriminológiai intézetnél, áldozatok nincsenek

Terrorizmus, 2016.08.29

Pokolgép robbant hétfőn hajnalban a brüsszeli kriminológiai intézetnél (INCC), de az épület még üres volt, ezért nem sérült meg senki - jelentette reggeli híradásában a belga RTL televízió. A hatóságok később öt gyanúsítottat őrizetbe vettek.

A csatorna tájékoztatása szerint nem sokkal hajnali 2 óra után egy gépkocsi áttörte a főváros északi részén lévő Neder-Over-Heembeek negyedben található épület hármas kerítését, és ezt követően történt a detonáció az intézet laboratóriumainak közelében, aminek hatására tűz keletkezett.

A hatóságokat 3 óra körül riasztották, a helyszínre kiérkező mintegy harminc tűzoltónak hamar sikerült eloltania a tüzet. A környéket lezárták, a nyomozók még a helyszínen vannak - írta délelőtt a Le Soir című napilap.

Pierre Meys, a brüsszeli tűzoltóság szóvivője megerősítette az RTL híreit, és elmondta, hogy meglehetősen nagy erejű robbanás történt, annak kiváltó oka azonban egyelőre ismeretlen. Hozzátette, sérültek nincsenek, viszont komoly anyagi károk keletkeztek. További részleteket nem közölt a tisztségviselő.

A belga szövetségi ügyészség később azt közölte, hogy az ügyben öt gyanúsítottat őrizetbe vettek, a kihallgatásuk jelenleg is folyik. A vádhatóság arról tájékoztatott, hogy egyelőre nem találtak robbanószerre utaló nyomokat, nem terrorcselekményként kezelik a történteket, de nagy valószínűséggel bűncselekmény történt.

Az RTBF belga közszolgálati televízió értesülései szerint ugyanakkor kábeleket és egy akkumulátort találtak a helyszínen, és ebből arra lehet következtetni, hogy szándékos volt a robbantás. Egyes lapok "egy vagy két támadóról" számoltak be.

Koen Geens belga igazságügyi miniszter azon véleményének adott hangot a Twitteren, hogy még túl korai lenne messzemenő következtetéseket levonni.

Március 22-én Brüsszelben a Zaventem nemzetközi repülőtéren és a Maelbeek metróállomáson is terrortámadást hajtottak végre, 32 ember halálát okozva. A támadás elkövetőjeként az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet jelentkezett. Belgiumban a hatóságok még mindig hármas, azaz "súlyos" fokozaton tartják az ország terrorkészültségi szintjét. Ez azt jelenti, hogy a fenyegetés jelentős, "lehetséges és valószínű" terrortámadás.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!