TV műsor

Spanyolország, Franciaország, Portugália és Marokkó megerősíti biztonsági együttműködését

Terrorizmus, 2017.07.03

Megerősítik az együttműködést a terrorizmus, a szervezett bűnözés, a kábítószer-kereskedelem elleni küzdelemben, és a migrációs helyzet szolidáris kezelésében - erről állapodott meg egymással a spanyol, portugál, és marokkói belügyminiszter, illetve a madridi francia nagykövet hétfőn Sevillában.

Juan Igancio Zoido spanyol belügyminiszter a tanácskozást követő sajtótájékoztatón felidézte: a maga nemében egyedülálló G4 csoportot 2012-ben hozták létre azzal a céllal, hogy évente csúcstalálkozón tekintik át a legfontosabb biztonsági kérdéseket és teendőket.

A felek a megbeszélésen elfogadták az úgynevezett sevillai nyilatkozatot, amely konkrét intézkedések végrehajtásáról szóló akcióterv elfogadásának vállalását tartalmazza, és szerepel benne egy irányító bizottság létrehozása is, hogy figyelemmel kísérje és értékelje az intézkedések végrehajtását.

Az országok a közös nyilatkozatban megismételték korábbi álláspontjukat, amely miszerint a migrációs helyzetet összehangoltan, szolidárisan és közös felelősségen alapuló módon kell kezelni.

Kiemelték, hogy az embercsempész-hálózatok fejlődése a biztonsági erőktől is folyamatos fejlődést és alkalmazkodást kíván.

Megerősítették elkötelezettségüket, hogy folyamatosan együttműködnek az emberkereskedők áldozatainak azonosításában, védelmében, támogatásában, önkéntes hazatérésében, és nemzetközi fórumokon összehangolják álláspontjukat a migrációs kérdésekben.

Az európai tagországok meghívták Marokkót a nemzetközi bűnözés elleni, Empact néven futó európai program projektjeibe, hogy az együttműködés révén leleplezzék és felszámolják a drogkereskedő hálózatokat, amelyek nyeresége a nemzetközi bűnözés és a terrorizmus támogatását szolgálhatja.

A sevillai nyilatkozat aláírói kiemelték: a terrorizmus közös kihívás, globális fenyegetést jelent, amely hatékony együttműködést és folyamatos koordinációt igényel. Ennek érdekében pedig vállalják az információcsere megerősítését, egymás technikai, képzési támogatását.

A résztvevők megállapodtak arról, hogy a soron következő találkozót Marokkóban tartják 2018-ban.
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!