Szabadon engedték mind az öt embert, aki kapcsolatban állt a párizsi késelővel

Terrorizmus, 2019.10.17

A francia rendőrség elengedte mind az öt embert, akit azért vettek a hét elején őrizetbe, mert kapcsolatban álltak a négy kollégáját leszúró iszlamista rendőrrel - közölték csütörtökön rendőrségi források. Egyikük ellen sem indult eljárás.

A letartóztatások hétfőn korán reggel történtek a Párizshoz közeli Val d'Oise megyében. A hatóságok azt vizsgálták, hogy az elkövető magányos ámokfutóként cselekedett-e saját radikalizációja következményeként, vagy pedig voltak esetleg cinkosai, illetve olyan személyek, akik inspirálták őt.

Két embert már kedd este szabadon engedtek, köztük a támadó lakhelyén, a Párizshoz közeli Gonesse településen található imaház imámját, akit radikalizáció miatt nyilván tartanak a titkosszolgálatok.

A további három ember őrizetbe vételét szerda este oldották fel a hatóságok.

A 45 éves támadó, Mickael Harpon informatikus 2003 óta dolgozott a rendőrség hírszerzési igazgatóságán, és konyhakésekkel gyilkolta meg október elején négy kollégáját, három rendőrt és egy civil alkalmazottat a párizsi rendőr-főkapitányságon. A támadót a helyszínen agyonlőtték.

Harpon 2008-ban tért át az iszlám hitre. Az első vizsgálatok arra derítettek fényt, hogy a környezete tudta róla, hogy egyetértett a muzulmán vallás nevében elkövetett egyes bűntettekkel, azt állította, hogy "megérti" a Charlie Hebdo szatirikus hetilap szerkesztősége ellen 2015 januárban elkövetett, 12 halálos áldozatot követelő dzsihadista támadás elkövetőit, valamint a szélsőséges szalafista mozgalomhoz tartozó emberekkel tartott kapcsolatot.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!