Terrorcselekmény kísérlete miatt vádat emeltek a járókelők közé hajtó antwerpeni férfi ellen

Terrorizmus, 2017.03.24

Terrorcselekmény kísérlete miatt vádat emeltek pénteken Belgiumban egy tunéziai férfi ellen, aki autójával járókelők közé hajtott előző nap Antwerpen egyik belvárosi sétálóutcájában - jelentette be a belga szövetségi ügyészség.

A vádhatóság tájékoztatása szerint a 39 éves Mohamed R. ellen "terrorista gyilkosság kísérlete és a fegyvertartásra vonatkozó szabályok megsértése" miatt emeltek vádat.

A belga sajtó arról számolt be, hogy a bíróság elrendelte a férfi előzetes letartóztatását.

A Le Soir című helyi napilap azt közölte névtelenséget kérő illetékesekre hivatkozva, hogy a vádlott nem került a belga biztonsági szakszolgálatok látókörébe, nem szerepelt a neve a szélsőségesek adatait tartalmazó adatbázisban.

"Kisebb bűncselekményeket követett el, ittas vezetésért és kábítószerrel való visszaélésért állították elő korábban" - tudatták az idézett források.

Mohamed R. járókelők közé hajtott szerdán az észak-belgiumi Antwerpenben, de sikeresen megállították, senki sem sérült meg. A hatóságok szerint egy "lehetséges terrortámadást" sikerült megakadályozni. A férfi autójában számos lőfegyvert, késeket és egy egyelőre ismeretlen folyadékkal teli kannát találtak.

Brüsszelben szerdán az egy évvel ezelőtti terrortámadások áldozataira emlékeztek. Tavaly március 22-én először a Zaventem nemzetközi repülőtéren, majd fél órával később az európai uniós negyed közelében lévő Maelbeek metróállomáson hajtottak végre öngyilkos merényletet egy dzsihadista csoport tagjai. A két támadásban harminckét ember életét vesztette, és nagyjából háromszáznegyvenen megsebesültek. A merénylet elkövetőjeként az Iszlám Állam nevű terrorszervezet jelentkezett.

Belgiumban a hatóságok hármas, azaz "súlyos" fokozaton tartják az ország terrorkészültségi szintjét. Ez azt jelenti, hogy "lehetséges és valószínű" egy támadás.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!