Terrorizmus - Elfogták Németországban az Iszlám Állam egy feltételezett támogatóját

Terrorizmus, 2018.12.11

Elfogtak kedden a németországi Hamburgban egy negyvenéves nőt az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet támogatásának gyanújával.

A szövetségi legfőbb ügyészség közleménye szerint a német állampolgár rendszeres kapcsolatban volt egy Szíriában élő nővel, aki feltételezhetően az Iszlám Állam tagja, és egy társával merényletet tervezett egy németországi tömegrendezvényen.

A terv szerint a támadás végrehajtására kiszemelt férfiaknak embercsempészek közreműködésével el kell jutniuk Németországba, és ott kell megvárniuk a további utasításokat. A feltűnés elkerülése céljából az ügybe beavatott nőknél kell elhelyezni őket, és az így összeállított pároknak házasságot kell kötniük.

A közleményben Songül G. néven azonosított gyanúsított az állam elleni súlyos bűncselekmények ügyében illetékes hatóság szerint 2016 szeptemberében felajánlotta, hogy befogadja az egyik potenciális merénylőt és összeházasodik vele.

Szíriai cinkosai 2016 novemberében el is indítottak két embert, hogy végrehajtsák a közelebbről nem meghatározható németországi helyszínen tervezett merényletet, de nem sikerült kijuttatni őket a polgárháború sújtotta közel-keleti arab országból.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!