TV műsor

Terrorizmus - Német ügyészség: az Iszlám Állam szolgálatában állt a ricines merényletet tervező tunéziai férfi, zsúfolt helyen akart robbantani

Terrorizmus, 2018.08.03

Az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet szolgálatában állt és egy zsúfolt helyen akart robbantani Németországban az a tunéziai férfi, akit még júniusban fogtak el, mert biológiai fegyverként használt ricin előállításán dolgozott - közölte pénteken a szövetségi legfőbb ügyészség.

A Szief Alláh H. és időközben szintén előzetes letartóztatásba helyezett felesége, Yasmin H. ügyében indított nyomozás előzetes eredményeiről tájékoztató közlemény szerint a házaspár mindkét tagja át akart települni Németországból az IÁ uralma alá vont közel-keleti területekre. Yasmin H. azonban az előző házasságából született gyermekei miatt nem tudta elhagyni az országot, így csak férje próbálkozott, kétszer is, 2017 augusztusában és szeptemberében is megpróbált bejutni az Iszlám Állam fennhatósága alá tartozó területekre, egyelőre tisztázatlan okokból sikertelenül.

Tavaly ősszel Szief Alláh H. közösségi portálokon felvette a kapcsolatot az Iszlám Állammal. Azt a tanácsot kapta, hogy inkább maradjon Németországban és "kövessen el merényletet a +hitetlenek+ ellen" - áll a közleményben, amely szerint a gyanúsított legkésőbb 2018 tavaszán elhatározta, hogy terrortámadást hajt végre.

Ricinnel és acélgolyókkal megtöltött repeszbombát akart felrobbantani egy zsúfolt, zárt helyen. Azt egyelőre nem sikerült megállapítani, hogy választott-e már helyszínt a bűncselekmény elkövetésére.

Azt viszont tudni, hogy iszlám államos kapcsolatai révén információkat gyűjtött a pokolgép elkészítéséről és arról, hogy miként kell kivonni ricinusmagokból a ricint, egy fehérjét, amely a ciánnál is erősebb méreg.

Online áruházakból be is szerzett több mint háromezer ricinusmagot, és az idén májusban előállított 84,3 milligramm ricint. A mérget egy törpehörcsögön próbálta ki, amelyet feleségével egy állatkereskedésben vásárolt. Júniusban, szintén az interneten 250 acélgolyót vásárolt.

A legfőbb ügyészség irányításával folytatott nyomozásban azt is megállapították, hogy hűséget esküdött az IÁ vezetőinek.

A 29 éves férfit június közepén fogták el kölni otthonában, feleségével együtt. Állam elleni súlyos bűncselekmény előkészítésével és biológiai fegyver előállításával gyanúsítják, feleségét pedig bűnrészességgel. A gyanú szerint Yasmin H. közreműködött a merénylet tervezésében és előkészítésében, és abban is támogatta férjét, hogy csatlakozzék az IÁ-hoz a Közel-Keleten.

Ugyancsak pénteken a tunéziai belügyminisztérium bejelentette, hogy az észak-afrikai arab országban letartóztattak két férfit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy kapcsolatban állnak Szief Alláh H.-val. A tárca szerint a két gyanúsított egyike abban egyezett meg Szief Alláh H.-val, hogy Németországban és Tunéziában egy időben hajtanak végre merényletet házi készítésű bombákkal. A másik személy útleveleket készíthetett Szief Alláh H.-nak és feleségének, hogy a robbantás után elszökhessenek Németországból.
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!